Az európai görögkatolikus püspökök találkozója

Az európai görögkatolikus püspökök találkozója

2016-10-24 15:18:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Metropólia
Szocska Ábel kormányzó
Orosz Atanáz püspök
Az európai görögkatolikus püspökök találkozóját idén Fatimában rendezték meg október 20-23-a között

A találkozó a portugál fővárosban kezdődött, ahol a lisszaboni pátriárka, Manuel Clemente bíboros köszöntötte a vendégeket. Köszöntőt mondott még a Keleti Kongregáció bíboros prefektusa, Leonardo Sandri is, a köszöntést pedig a keleti püspökök nevében III. Gergely Laham melkita pátriárka és Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán nagy érsek fogadta. Ez utóbbi egy igen érdekes ajándékot adott át a vendéglátó főpapnak: egy Istenszülő ikont, amelyet egy Donyeck megyében élt, többször börtönt is szenvedett pap festett a fatimai Szűzről. Ekképpen ez a Fatimai Istenszülő ikonnak tekinthető. A megnyitón fölolvasták még Antonio Veglió bíborosnak, a Vándorlók és Útonlévők Pápai Bizottsága elnökének üzenetét. A találkozó fő témája ugyanis a migrációban élő görögkatolikus hívek lelkipásztori ellátása volt. Olykor föl-fölmerült az Európát fenyegető migránsáradat kérdése is, de alapvetően ezen a találkozón a keleti szertartású katolikusok helyzetéről szóltak a megbeszélések, s ennek kapcsán fogalmazódott meg a végső üzenet is.

A konferencia első előadásban Joao Luís César das Neves portugál professzor a bevándorlás gazdasági okait és következményeit vizsgálta. A merőben gazdasági szempontok ismertetése után két egyház személy tapasztalatinak beszámolója hangzott el. Virgil Bercea, nagyváradi román és Josyf Milyan ukrán püspök, az Ukrán egyház menekültügyi biztosa számoltak be a külföldre került hívek lelkipásztori ellátásának nehézségeiről. Youssef Soueif, Cipruson élő maronita püspök világos megfogalmazással hangsúlyozta, hogy a hazájuktól távolra került keresztényeknek mindenképpen be kell illeszkedniük a helyi keresztény közösségekbe, de nem fölolvadni abban: integráció igen, asszimiláció nem. Jelentős erőfeszítésekre van szükség mind a főpásztorok, mind a hívek részéről, hogy ez az elv hatékonyan érvényesülhessen. A püspökök után egy Portugáliában élő áldozópap, P. Catrinescu és felesége meséltek azokról az élményekről és nehézségeikről, amelyek a külföldi szolgálat során érték őket.

A találkozó második napján a párbeszéd jegyében egy küldő és egy befogadó ország felelős főpásztora tartott vitaindító előadást. Szjavtoszláv ukrán nagyérsek és Guerino di Tora, olasz püspök, aki az Olasz Püspöki Kar migránsokkal foglalkozó megbízottja két oldalról megközelítve, de ugyanazt az álláspontot képviselték, miszerint roppant fontos a kölcsönös kapcsolattartás annak érdekében, hogy a távolra szakadt keleti katolikusok ne csak munkát, megélhetést, hanem elsősorban megfelelő lelki ellátást kaphassanak. Ez a kapcsolat vonatkozik mind az anyaegyház, mind pedig a helyi egyház püspökeire és papjaira egyaránt. Természetesen a megbeszélés során sok egyéb részletet is megtárgyalhattak a résztvevők, amelyeknek legfőbb pontjait a találkozó záródokumentumaként megfogalmazott  üzenetben tettek közzé.

A találkozó fő céljai közé tartozik egymás megismerésén túl a közös imádság. A három nap során a napi szertartásokat különböző nyelveken és rítusokban imádkozták. Vasárnap, a záró Szent Liturgián jelen volt még az Európai Püspökök Konferenciájának új elnöke, Angelo Bagnasco bíboros is, aki megköszönte a keleti katolikusok jelenlétét és szolgálatát a Katolikus Egyházban, és kérte is őket, hogy saját hagyományaikhoz hűségesen erősítsék a helyi és az egyetemes egyházat.

Elválásuk előtt megegyeztek a püspök atyák abban, hogy legközelebbi találkozójuk egy év múlva Londonban lesz, az ottani házigazda Hlib Lonchya püspök meghívására.

VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Az európai görögkatolikus püspökök találkozója-magyarul
 
Az európai keleti rítusú katolikus püspökök találkozójának zárónyilatkozata-olaszul
VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
 
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
 
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
 
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján