Az ökumenikus imahét debreceni programjai

Az ökumenikus imahét debreceni programjai

2019-01-15 13:53:35
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-Magyar Kurír
ökumenikus
Idén is megrendezik az ökumenikus imahetet január 20-27. között. Debrecenben január 20-án, az Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban kezdődött az egyhetes közös program, 17 órakor istentisztelettel.

Az idei ökumenikus imahét mottója: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18–20). Az ehhez kapcsolódó imafüzetet és a vecsernye szövegét a cikk legalján találják.

A segédanyagot az indonéz testvérek állították össze, akik azt kérték a közösségektől, hogy az istentiszteletek, imádságok során két kartont/cédulát készítsenek elő minden résztvevő számára. A liturgiák alatt a résztvevők gondolkodjanak el azon, hogyan köteleződhetnek el az igazságosság, az irgalom és az egység egy konkrét cselekedete mellett. Majd írják le mindkét kartonra a saját konkrét vállalásukat. Az egyik lapocskát mindenki az ingére tűzi; a másikat összegyűjtik a felajánlás alatt, és a kereszt alá helyezik. Az istentisztelet végén ezeket szétosztják a távozók között, hogy mindenki imádkozhasson egy – valaki más által vállalt – feladatért.

Az indonéz testvérek arra kérik a lelkipásztorokat, hogy mindezt az istentisztelet elején magyarázzák el a résztvevőknek, valamint térjenek rá vissza a prédikáció során is.

Az országos nyitó istentisztelet január 20-án, vasárnap 18 órakor volt a Deák téri evangélikus templomban. Igét hirdetett Szabó István református püspök, szentbeszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás. A liturgiában a MEÖT tagegyházainak vezetői szolgáltak.

Debrecenben január 20-án, az Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban kezdődött az egyhetes közös program, 17 órakor istentisztelettel. Köszöntőt mondott Kapin István parókus atya, igét hirdetett: Derencsényi István református lelkészi főjegyző.

Az ökumenikus imahét perselyadományát a Debreceni Hospice Ház támogatására ajánljuk fel.

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Ökumenikus imafüzet 2019
 
Ökumenikus vecsernye 2019
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap