"Az összekapcsolódásunkat ünnepeltük, ezen örvendeztünk" - Szent Liturgia zárta a Görkapocs Fesztivált

2019-10-29 13:56:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Debrecen
"A 8. alkalommal megrendezett Görkapocs Fesztiválra idén a számos pozitív jelzőn túl, melyek a fejemben vannak, most a grandiózust is hozzácsatolom" - mondta Kádár Krisztián a fesztivál egyik résztvevője. Kijelentésével biztosan sokan értenek még egyet, hiszen az ország minden pontjáról érkeztek érdeklődők a görögkatolikusok fesztiváljára, mely vasárnap hálaadó Szent Liturgiával zárult.

A közös reggeli utrenye után Fülöp érsek-metropolita atya az Attila téri Főszékesegyházban végezte a Szent Liturgiát, ahol a régi és új találkozásokért, élményekért adtak hálát a résztvevők.

Egy özvegyasszonyról szólt az evangélium, aki egyetlen fiát temeti (Lk 7.11-17). Fülöp érsek-metropolita atya ebből a történetből a kétféle gyászmenetet emelte ki. Az egyik élén az özvegyasszony, a másik élén maga Jézus ment. A történet szerint a menet összetalálkozott, - azaz a halottas menet találkozott a győzedelmes menettel, így a halott találkozott az életadóval – kezdte nyitó gondolatait érsek atya.

Majd hozzátette, hogy ekkor valami rendkívüli dolog történt, mert Jézus föltámasztotta azt, aki meghalt, egészen új reményt adva annak, akinek már semmije sem maradt.

- Jézussal való találkozás egészen új fordulat. Nemcsak a halottnak, hanem minden egyes embernek – hangsúlyozta Fülöp atya és hozzátette, hogy többnyire a mi életünkben is van két menet. Az egyik az, amikor követjük Jézust és természetes, hogy mi keresztények, imádkozó emberek vagyunk. A másik menet viszont inkább a világot követi, mely a halálba visz, mert ha nincsen jelen Krisztus a világ dolgaiban akkor az nem hozhat mást, csak veszteséget és fájdalmat az életben – jelentette ki a főpásztor.

Végül arról elmélkedett érsek-metropolita atya, hogy - újra és újra találkozni kell Krisztussal és hozzá kell igazítani az életünket. Ebben segít nekünk a görögkatolikus kapocs, avagy „görkapocs” – zárta prédikációját Fülöp atya, majd megköszönte a több mint 5000 fő részvételét.

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai