Püspökszentelés és érseki beiktatás Bécsben

Gyönyörű szertartáson vehettünk részt január 24-én a bécsi Szent István-székesegyházban. Az egész rendezvényre egyfajta sajátos, bécsi eleganciával szelídített német precizitás volt jellemző, melyet a roppant igényességgel összeállított zenei szolgálat tett még pompásabbá. Első hallásra meghökkentőnek tűnt a gitárral, csellóval, elektromos orgonával megszólaltatott könnyűzenei tétel, ráadásul ez a zenekar az oltár előtt volt fölállítva, még akadályozva is a méltóságteljes bevonulást. A keleti rítushoz szokott érzékenység hamar megütközik az efféle forradalminak ható megoldáson, ám az egyébként csodaszépen megszólaló női duett csupán a bevonulást készítette elő. Csak addig szólt ez a kétségtelenül lelkesítő, de talán oda nem illőnek tűnő muzsika, amíg a fiatalok bekísérték a templomba a leendő érseket, aki közben megállt a máriapócsi ikon előtt imádkozni. A templom közepén a vízszentelés szertartását végezték el, majd a papok és a másfélszáz ministráns, végül a püspökök páros sora kísérte tovább a jelöltet. Ekkor már a rézfúvósok falakat és szíveket megremegtető fanfárja emelte a hangulatot.

A szentmisén különböző kórus- és zenekari művek szólaltak meg művészi igényességgel, ám a szentelés legmeghittebb pillanataiban, amikor a három szentelő püspök, majd sorban a többi főpásztor – keletiek és nyugatiak – is a szentelendő fejére tette kezét, nem hallatszott más, csak a monumentális hangzású, húsz tonnás Pummerin harang zengése. Aki mindezeket megtervezte, értett a liturgiához, a teológiához és az emberi lelkek rezdüléseihez.

A szenteléssel egybekötött szentmise végén, az érseki beiktatáskor szintén egy sokatmondó, különleges gesztussal találkoztunk: a trónszékét elfoglalni készülő érsek perceken át várakozott a pásztorbotra. Mondhatnánk, a mégoly tökéletességgel megszervezett ceremóniába ez az apró fiaskó is beleférhet, de a pásztorbotot nem a sekrestyében keresték, hanem az, szintén jól megszervezett módon, a templom bejáratától indult el és a hívek kézről kézre adták előre, s így érkezett el a trónszék előtt álló érsekhez. Nem a leköszönő bécsi érsek, nem a pápai követként jelenlévő nuncius volt tehát az átadó, hanem Isten népétől jött a fölhatalmazás, ők adták az új érsek kezébe a pásztorbotot, ezzel mintegy arra kérve, hogy a vezetés és irányítás közben soha ne feledkezzék meg hívekről, akiket nemcsak kormányoz, de akik – megerősítve a pápa döntését – maguk is megadták neki az erre szóló fölhatalmazást. Szép volt.

Hasonló, közösséget erősítő elem volt még, ami mindezek után következett. A ceremónia végén az asszisztencia és a hívek szépen megtervezett módon kísérték ki az új érseket a dómból, majd a templom előtti téren közös agapéval folytatódott az együttlét. A papság tehát nem vonult el egy másik helyre, nem volt nekik külön megterített fejedelmi lakoma, hanem mindnyájan – érsekek, püspökök, papok, ministránsok, hívek – közösen fogyasztottuk el a virsliből és babgulyásból álló szeretetvendégséget. Közben minden jelenlévőnek lehetősége volt Bécs új érsekével beszélgetni, közös fényképet készíteni. Josef Grünwidl pedig fáradhatatlanul fogadta az emberek szeretetét, ezzel a nyitott magatartásával mintegy megsokszorozva azt, s szép reménységet adva ezzel Ausztria egyházának. Legyen rajta Istenünk áldása!

Josef Grünwidl 1963. január 31-én született Hollabrunnban (Alsó-Ausztria), és a közeli Wullersdorfban nőtt fel. A hollabrunni Érseki Gimnáziumban tanult, ahol 1981-ben érettségizett. Ezt követően belépett a Bécsi Papneveldébe.

A Bécsi Egyetemen folytatott teológiai tanulmányai mellett párhuzamosan orgonaművészi (koncert szakos) képzést is végzett a Bécsi Zeneakadémián. Tanulmányai kezdetén még vívódott a két pálya, illetve az ezekhez kapcsolódó életformák között, ám az 1983/84-es tanévtől – amelyet Würzburgban töltött külföldi tanulmányútként – számára egyértelművé vált: „A zene a hobbim, a papság a hivatásom.”

1987-ben Helmut Krätzl segédpüspök diakónussá szentelte. Diakónusi szolgálatát az 1987/88-as évben Perchtoldsdorfban végezte. 1988. június 29-én a bécsi Szent István-székesegyházban Franz König bíboros pappá szentelte.

1988 és 1991 között Bécsben, a Nepomuki Szent János-plébánián káplánként szolgált, 1991 és 1993 között a bécsújhelyi székesegyház kurátora volt, majd 1993 és 1995 között a Bécsi Főegyházmegye ifjúsági lelkészeként tevékenykedett. 1995-től az újonnan kinevezett bécsi érsek, Christoph Schönborn első titkára lett, ezt a tisztséget 1998-ig töltötte be.

1998 és 2014 között Kirchberg am Wechsel, Feistritz, St. Corona és Trattenbach plébánosa volt Alsó-Ausztriában. 2007 és 2014 között egyidejűleg a Kirchberg am Wechsel-i esperesi kerület esperese is volt. 2014 és 2023 között Perchtoldsdorf plébánosa, 2016 és 2023 között pedig az azonos nevű esperesi kerület esperese volt. 2016-tól 2023 márciusáig a Bécsi Papi Tanács ügyvezető elnöki tisztségét is betöltötte. Erről a megbízatásáról lemondott, miután 2023 januárjában Schönborn bíboros a Déli Vikáriátus püspöki helynökévé nevezte ki. 2024 novemberében a Szent István-székesegyház káptalanjának tiszteletbeli kanonokjává nevezték ki.

2025. január 22-én, Christoph Schönborn nyugdíjba vonulását követően Ferenc pápa a Bécsi Főegyházmegye apostoli adminisztrátorává nevezte ki. 2025. október 17-én XIV. Leó pápa Bécs érsekévé nevezte ki.

Ausztriában két érsekség van: a bécsihez négy, a salzburgihoz hat egyházmegye tartozik.

Talán az új érsek zeneszeretete is szerepet játszott abban, hogy püspökszentelésén és érseki beiktatási ünnepségén ilyen nagy szerepet kapott a zene. Újra azt láthatjuk, a zene szeretete nem akadályozza, hanem termékennyé teszi az egyházi szolgálatot.