Beiktatták Hadházi Tamás debreceni esperest

Beiktatták Hadházi Tamás debreceni esperest

2021-06-14 16:25:27
Szerző: ttre.hu, fotó: Miskolczi János
Debrecen
Június 12-én ünnepi istentiszteleten beiktatták a Debreceni Református Egyházmegye újonnan választott esperesét, Hadházi Tamást a debreceni református Nagytemplomban. Az igehirdetési és a beiktatási szolgálatot Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke látta el. A szertartáson Fülöp érsek-metropolita atya is részt vett.

Fekete Károly az Ef 4, 1-3. alapján hirdette Isten igéjét. „Az év eleje óta várjuk azt az alkalmat, hogy méltó módon történhessen meg az egyházi tisztújító folyamatot lezáró esperes beiktatási ünnepség a Debreceni Református Egyházmegyében. Azon igyekeztünk, hogy ne csak jogilag történjen meg a hivatal átadás-átvétel (ami már jócskán mögöttünk is van,), hanem lelkileg is állítsuk oda a startvonalhoz a hatesztendős út kezdetén magunkat, hogy aztán végezzük tovább együtt a szolgálatunkat – mondta. „Pál apostol felmutat egy minta-láncolatot, ami megmutatja a méltó szolgálati medret. A méltó hivatásteljesítéshez nem ő a helyes viszonyítási pont, nem az apostolok, nem az elhívottak a gyülekezetben, hanem a szolgálati lánc élen az Úr Krisztus áll. Hozzá képest, Őhozzá igazodva kell méltóvá válni és méltónak maradni az elhíváshoz – emelte ki.

Az ünnepi alkalmon Ferenczi Pál, a Debreceni Református Egyházmegye főjegyzője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Fekete Károly, megköszönve szolgálatukat, munkájukat, elbúcsúztatta a leköszönő elnökséget, Vad Zsigmond esperes urat és Csabina Sándor gondnok urat. Ezt követően Hadházi Tamás beiktatására került sor, majd a tiszántúli egyházmegyék esperesei áldásmondással, egy-egy igével köszöntötték az új debreceni esperest. Szilágyi János egyházmegyei gondnok eskütétele után Hadházi Tamás megtartotta esperesi székfoglalóját, úgy fogalmazott: a hit egyben hűség, Istenhez való bizalom és ragaszkodás. „Az esperes jelölti bemutatkozás alkalmával, itt a Nagytemplomban hangzott el az az ige, ami abban az időben megerősített, és a jövőre nézve fontos iránymutatást fogalmazott meg számomra. "Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja." (Róm 14:19) Számomra ez az intés zsinórmérték és útmutató, amire rímel az a Szentírási idézet, ami a meghívón is szerepel: „Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat” (2 Tim 2: 22). Az esperesi hatéves ciklusra nézve ez az ige foglalja össze Isten üzenetét, mely által napról napra kell végeznem az Isten által rám bízott szolgálatokat” – mondta.

A teljes beszámolót a Tiszántúli Református Egyházkerület weboldalán olvashatják.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai