Beiktatták a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia első parókusát

Beiktatták a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia első parókusát

2019-02-25 13:29:28
Szerző: Hollik György, tanulmányvégzett papnövendék, fotó:hiros.hu
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája 2019. február 24-én beiktatta Főtisztelendő Feczák László atyát az újonnan alapított Kecskeméti Görögkatolikus Parókia első parókusává.

A kecskeméti görögkatolikus közösség már 2008-ban kapott Feczák László személyében egy atyát, aki, mint szervezőlelkész segítette a mindennapokban az összekovácsolódását az egyházközségnek. Előtte is voltak, akik ebben az összehangolásban nagy segítségeket nyújtottak, mint például a szegedi parókusok. 2008-tól azonban egy új élet indult el. Megfogant az „anyaméhben”, vagyis a Hajdúdorogi Egyházmegyében (2015-től Hajdúdorogi Metropólia) egy új, megszületésre vágyó görögkatolikus közösség a Duna-Tisza közében. S ahogy a magzat fejlődik egy anya méhében, úgy fejlődött ez az egyházközség is a görögkatolikusság gondozásában. Ez a fejlődés is kézzel fogható volt az évek során. Mert ahogy a magzatban végbe mennek a különböző fejlődési folyamatok, hogy egészséges emberként a világra jöhessen, úgy haladt előre ez a közösség is.

A 2008-as alapítás után 2013-ban már saját liturgikus térrel rendelkezett a közösség, amelyben ma is napról napra végzik a szertartásokat. Az egyházközség híveinek száma is folyamatosan gyarapodik, és a közösség saját erejéből mindent megtesz azért, hogy ez a növekedés egyre inkább érezhetővé váljon mindenki számára, hogy itt vagyunk. 2018. szeptember 16-án pedig már 10. évfordulóját ünnepelte az egyházközség.  2019. január 1-jei hatállyal pedig a Kecskeméti Görögkatolikus Szervezőlelkészség Kecskeméti Görögkatolikus Parókiává emelkedhetett.

Egy új parókia születése nagy öröm minden görögkatolikus számára. Különösen azoknak, akik az alapított parókia életében vállalják Krisztus követését hitükkel, cselekedetiekkel. 2019. február 24-én Kocsis Fülöp metropolita atya az ünnepélyes Szent Liturgia keretében kihirdette a parókia alapítását, s így ma már Kecskeméti Görögkatolikus Parókiának hívhatjuk egyházközségünket, melynek első parókusa az eddigi szervezőlelkész, Feczák László atya.

Kecskeméten kiemelkedő az ökumenikus együttműködés az egyházak között. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az új parókust Kis János evangélikus igazgatólelkész és Kuti József református elnöklelkész is megáldotta. 

Hálánkat fejezzük ki érsekatyának, hogy ebben a nagy ajándékban részesített minket, Feczák László atyának, hogy készséges szolgálatával folyamatosan segíti közösségünket, a híveknek, akik állandó örömmel élik meg hitüket a közösségben, de van valaki, akinek a legnagyobb hálaadással tartozunk. Ő a jóságos Isten, aki minden pillanatban mellettünk áll, és segít minket abban, hogy ez a fejlődés ne álljon meg, hanem tovább erősödjön Krisztus, és a Magyar Görögkatolikus Metropólia új parókiája!

VEZETŐ HÍREK
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsának tagjává nevezték ki Seszták Istvánt

Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónussá szentelték Szakállas Csabát

Görögkatolikus bál ’26
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsának tagjává nevezték ki Seszták Istvánt

Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónussá szentelték Szakállas Csabát

Görögkatolikus bál ’26
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
 
Görögkatolikus bál ’26
Görögkatolikus bál ’26
 
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
 
Megjelent a februári Szemle
Megjelent a februári Szemle
 
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...
Kiengesztelődési vecsernyére várjuk a testvéreket Debre...