Betegek zarándoklata Máriapócson

Betegek zarándoklata Máriapócson

2021-06-01 15:49:18
Szerző: Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Búcsú
Friss
Tavaly, amikor összeállt a 2021-es búcsúi rend terve, még nem tudhattuk, hogy megismétlődik a pandémia, hogy ismét hónapokig szünetelnie kell a pócsi programoknak. Kitörő örömmel vettük a rendelkezések enyhítését. Bár az egyház szertartásokat mindvégig tarthatott, ezek elővigyázattal és óvatosan, az előírások maradéktalan betartásával történtek. Ez azt is jelentette, hogy nagyobb létszámú esemény már hosszú ideje nem volt.
Május 30-ra a „Betegek és gyógyítók zarándoklata” szerepelt a naptárban, amit nem propagált különösebben a kegyhely, de azt nem lehetett tudni, hányan kelnek majd útra vasárnap reggel, hogy Máriapócson vegyenek részt liturgián.
 
 
Nos, jó döntés volt „kiköltözni”. A belső tábori oltárnál végezték az összes délelőtti szertartást. Ugyan az utrenye alatt még csípős hideg volt, de 9 óra körül kisütött a nap, mintha bíztatni akarná a híveket… Mindkét Szent Liturgián, és a kettő közötti katekézisen is sokan voltak jelen. Ezúton is köszönet fegyelmezettségükért!
 
 
Kiss László debreceni egyetemi lelkész saját súlyos betegsége okán igen hitelesen beszélt mindarról, amikre őt megtanította, rádöbbentette a kór. S azt is összegyűjtötte, hogy mikből tudott erőt meríteni, mik segítettek neki abban, hogy akarjon meggyógyulni, hogy megoldandó kihívásként tekintsen a nehézségeire. A teljes előadás itt érhető el:
https://www.facebook.com/mariapocsnemzetikegyhely/videos/311201163835205
 
 
A 11 órai liturgiát követően a jelenlévő atyák a betegek szentségével szolgáltak. Ez kicsit komolyabb előkészületet és szervezést igényelt, mint a korábbi években, de sikerült biztonságos megoldást találni. Örülünk, hogy több százan éltek a lehetőséggel.
 
 
A betegek kenetének feladása alatt mondott imádságunk:
Szent Atyaisten, lelkünk és testünk orvoslója, gyógyítsd meg e kenés által N. szolgádat testi és lelki betegségéből, és ébreszd őt Krisztusod kegyelmével új életre! Mert te vagy minden gyógyítás forrása, mi Istenünk, és téged dicsőítünk a te egyszülött Fiaddal és egyvalóságú Lelkeddel együtt, most, és mindenkor, és örökkön-örökké, amen.
 
VEZETŐ HÍREK
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk

Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagyböjt első hetének végén

Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk

Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagyböjt első hetének végén

Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
 
Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagybö...
Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagybö...
 
Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
 
„A toll nemcsak ír – utat tör a léleknek” – szép...
„A toll nemcsak ír – utat tör a léleknek” – szép...
 
Látni és megtalálni Isten ajándékát – előszenteltek...
Látni és megtalálni Isten ajándékát – előszenteltek...
 
Hűség és szeretet szövetsége – A keresztény házass...
Hűség és szeretet szövetsége – A keresztény házass...