Bokrétaavatás Budaörsön - elérte legmagasabb pontját a templom építése

Bokrétaavatás Budaörsön - elérte legmagasabb pontját a templom építése

2020-09-21 15:38:38
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lassan, de biztosan halad a budaörsi egyházközség templomának építése. Látványos részéhez érkeztek a munkálatok: az elmúlt napokban helyére emelték a kupolát.

A budaörsi Szent Demeter-templom építése többéves előkészítés után 2013-ban kezdődött meg. A szükséges anyagi forrás hiánya miatt azonban az építkezés félbeszakadt. A konzultori testület javaslata alapján, átcsoportosítva az egyéb templomépítések indítására tervezett összegeket, a kormány támogatásának köszönhetően nyílt lehetőség az építkezés folytatására.

A korábbi ütemekben mintegy 180 millió Forintot költött a Főegyházmegye, a jelenlegiben pedig 177 millió forintot fordítanak arra, hogy lelki hajlékot kapjon az egyházközség. A mostani kivitelező Unitrust Zrt. azt vállalta, hogy szerkezetkészre építi meg a templomot. Eddig teljes magasságig elkészítették a falazatot, a zárófödémet és boltozatokat, a munkálatok egyik leglátványosabb részeként pedig 2020. szeptember 18-án a templomhajó közbenső részét fedő kupola is a helyére került.

Ezt követően a boltozatokat fedő nyeregtető és annak cserép héjazata valamint a kupolát fedő süveg készül el. A kivitelező a templom mellé egy harangtorony felépítését is vállalta.   

Budaörsön mintegy 30 éve van jelen a Görögkatolikus Egyház. Jelenleg az ótemetőben lévő Szent Miklós kápolnában tudják a szertartásokat elvégezni, ám a hívek számának emelkedésével mindjobban szükségessé vált új, nagyobb templom építése. Hosszú távú cél, hogy hozzátartozóan parókiával s közösségi termekkel is gazdagodjon az egyházközség, mely jelenleg Vatamány Sándor atya gondjaira van bízva.

A bizánci stílusú templom folytatásához, befejezéséhez elengedhetetlen az összefogás, ezért köszönettel fogadunk adományokat, melyeket az alábbi számlaszámra várunk: 10702332-49389601-51100005 

VEZETŐ HÍREK
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete

A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is – Pray&Run futózarándoklat Máriapócson

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújítása és a papi hivatás áll a középpontban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
 
Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...
Építészet és hagyomány – Balázs Mihály tervező vol...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújítása és a pa...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújítása és a pa...
 
Krisztus a búzamag, aki halálával hozott termést – bú...
Krisztus a búzamag, aki halálával hozott termést – bú...
 
XIV. Leó pápa üzenete a hivatások 63. világnapjára
XIV. Leó pápa üzenete a hivatások 63. világnapjára