Boldogság, jóság, szeretet - húsvéti lelki felkészülés a Leöveyben

Boldogság, jóság, szeretet - húsvéti lelki felkészülés a Leöveyben

2019-04-23 15:31:38
Szerző: Marcsinák Judit
Budapest
A Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium 2017 szeptemberében került a Hajdúdorogi Főegyházmegyéhez és lett ezzel a főváros egyetlen görögkatolikus középiskolája. Mint minden intézményünkben, így itt is különösen fontos volt, hogy minél jobban ráhangolódjanak a diákok húsvétra.

Első évben Kocsis Fülöp érsek-metropolita segítette a tanárok húsvéti felkészülését. Ebben az évben pedig három budapesti görögkatolikus atya beszélgetett az iskola tanulóival húsvét üzenetéről: boldogság, jóság, szeretet.

Mihály atya a szent három nap eseményein vezette végig a fiatalokat. Arról beszélt, mindannyiunk közös vágya, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Így jutottak el húsvét első üzenetéhez: Isten a Szeretet.

András atya arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy mindannyian Isten hasonlatosságára vagyunk teremtve. Rossz szokásaink, hibáink, bűneink mögött ott van bennünk a jóságra való törekvés. Ismerjük fel Húsvét második üzenetét: Isten a Jóság.

János atya azt kérdezte a diákoktól, mi teszi őket boldoggá. A beszélgetés során elgondolkoztak azon, hogy a boldogság nem feltétlenül az anyagi javak elérése, és a szenvedés nem jelent feltétlenül boldogtalanságot. Húsvét harmadik üzenete: boldogságunk megélése Istennel való kapcsolatunk megélésén múlik.

VEZETŐ HÍREK
Vízkereszti szeretetcsomag-készítés a Hajdúdorogi Apák összefogásával

Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában

Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus munkái a Görögkatolikus Múzeumban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Vízkereszti szeretetcsomag-készítés a Hajdúdorogi Apák...
Vízkereszti szeretetcsomag-készítés a Hajdúdorogi Apák...
 
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
 
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...