Both Miklós lesz az első vendége a Görög Zenei Estéknek
2018-10-19 11:47:36
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Görög Zenei Esték
2018. november 11-én kezdődik a Görög Zenei Esték második évada. Elsőként a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram díjas és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője érkezik a Metropóliai Hivatalba. A koncert 19:30-kor kezdődik; jegyek már kaphatók a hivatalban!
Az első, nagysikerrel zárult évadot 2018 őszétől újabb követi. A négy alkalom során most négy különleges vendége lesz a Lautitia Kóruscsaládnak. Kezdésként Both Miklós érkezik november 11-én. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram díjas, Budai-díjas zeneszerző, előadóművész az elmúlt években Ukrajna legnagyobb online népzenei archívumát hozta létre. Az évi több hónapos terepmunkák eredményeként 2018-ban közel 130 faluban rögzítettek több ezer dalt, szokást, mesét, táncot, interjút. Az este beszélgetésén ezekről az élményekről hallhatjuk, kiegészítve zenével, valamint a nagyvilágtól elzárt falvakban forgatott megrázó kisfilmekkel.
VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
Both Miklós Folkside: Kövek Között
VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...