A hitoktatókon is múlik az egyház növekedése - Budapesten jártak katekétáink

A hitoktatókon is múlik az egyház növekedése - Budapesten jártak katekétáink

2025-04-02 15:00:41
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Budapest
Böjt
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lelkigyakorlat
Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Kulturális Központ és Kollégium
A Hajdúdorogi Főegyházmegye hitoktatói március utolsó hétvégéjén, pénteken és szombaton egy igen tartalmas lelkigyakorlaton és kiránduláson vehettek részt. Úgy vélik, a közösségünkben nemcsak hitüket mélyíthették el, hanem a közösség erejét is megtapasztalhatták. Máté Ilona és Szilágyi Gáborné Erika beszámolója.

Mindig nagy öröm számunkra, amikor áldozatkészséges lelkivezetőinkkel és saját kollégáinkkal találkozhatunk. Pénteken reggel (március 28.) 8 órakor indultunk kisbuszokkal, Tóth Elek atya, Pásztor István és Vadász Viktória vezetésével. Már az utazás alkalmával vidámság töltötte el a szívünket, még az esős, szomorkás időjárás sem vette el a jókedvünket. Sok – sok nevetésben volt részünk.

Először gyülekeztünk a többi hitoktató társunkkal Budapesten az Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Kulturális Központban, ahol Takács Gusztáv atya fogadott minket. Ezután közösen átmentünk a budapest-pesterzsébeti görögkatolikus templomba. Itt Dr. Papp Miklós atya várt bennünket, s majd csatlakozott Kocsis Fülöp metropolita is. Mindig nagy öröm számunkra, amikor Papp Miklós atyát hallgathatjuk. Rendkívüli tudásával mindannyiónkat magával ragad. Szívünknek kedvesek volt Kocsis Fülöp érsek atya bátorító szavai is, hiszen a hitoktatók áldozatos munkáját hangsúlyozta, hogy mi vagyunk azok az emberek, akik a jövő nemzedékeinek hitét formáljuk és erősítjük.

Papp Miklós atya elmesélte, hogy kapták meg a görögkatolikusok ezt az akkori nem túl jó állapotban lévő épületet. Most ez a templom igazi ékessége a görögkatolikus egyháznak. Miklós atya a templom csodálatos ikonjairól tartott kiselőadást. Párhuzamba állította az ószövetségi és az újszövetségi ikonpárokat. S közben rávilágított bennünket arra, hogy hogyan kell élnünk ma. Mint mondta: a templom egy menedékház. Legyen rend az életünkben. Aki nem megy a templomba, azt elnyeli a káosz. A vasárnap ne csak pihenés legyen, hanem ünnepnap.

„Mindannyian Isten képmásai vagyunk, de ezzel még nem vagyunk készek. Nekünk dolgozni kell rajta. Törekednünk kell arra, hogy jobb emberré váljunk. A gyermekekbe pedig csak beleszeretni lehet a nevelést. A templom hajója minket is megvéd. Emellett nagyon figyelnünk kell az életünkben az áldozásra, az Oltáriszentségre” – mondta.

Az Istenszülőről elmélkedtünk: Mária minta, aki előbb passzív nő volt s csak később vált aktívvá. Továbbá kérni kell a nagy döntésekben Isten segítségét, mert az lesz a jó termés, amit Isten kezd el bennünk s ezután, nekünk is oda kell tennünk magunkat. Sőt: már reggeltől kezdve vágyakoznunk kell Istenre, a Szent Liturgián való részvételre. A magvető története is szóba került – Miklós atya kiemelte a növekedést, hogy képezzük magunkat. Ne csak vigasztalónak, parázsnak kell lennünk. A hitoktatókon is múlik az egyház növekedése. Először bennünk növekszik a hit s csak utána tudjuk másban is növelni. A hitbéli növekedést Isten adja, de nekünk is akarni kell.

Magyar Zene Háza - különös utazáson vehettünk részt

Óriási élményben volt részünk. Játékos, interaktív eszközökkel vezet végig bennünket ez a nagyszerű kiállítás a magyar és európai zene sokszínűségében. Európában egyedülálló, 360 fokos moziélményt nyújt. A Magyar Zene Háza egy különleges helyszín, amely kívülről és belülről is óriási rácsodálkozást adott. A hangok varázslatos világában barangolhattunk, ami mindannyiunkat lenyűgözött és új szempontokat adtak a művészet értelmezéséhez. Ide még vissza kell térni, amikor több szabad órával rendelkezik az ember. Itt is izgalmas élményekkel és új tudással lehettünk gazdagabbak.

Péntek este 6 órától, közös lelki töltekezés egyik legfontosabb eseménye az Előszenteltek Liturgiáján való részvétel, amit Takács Gusztáv atya vezetésével imádkoztunk. Lelkünkben mélyen megváltoztatta az együtt töltött időt és erőt adott számunkra a további szolgálatunkra. Az Előszenteltek Liturgiája mély, imádságos légkörével segít bennünket a nagyböjt elmélyülésében. A Liturgia csendje, imái és az együtt töltött idő felerősítette bennünk a lelki békét.

Péntek este zárásaként Töviskes Mária mentálhigiénés szakember vezetésével, „Dixit” társasjátékkal folytattuk a programot. Ez a játék lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjük egymás gondolatait és érzéseit, miközben sokat nevettünk. Fáradságunk ellenére a kiscsoportos foglalkozásokban egészen jól tudtunk figyelni kollégáinkra. Játszani mindig jó! Ezután még mindig nem fogytunk ki a szóból. Szobáinkban folytattuk négyen együtt a kötetlen beszélgetést. Bár az alvásra kevés idő jutott, az együtt töltött idő minden percét megérte.  

A szombati nap

Tartalmasan, főleg lelki építkezéssel telt el. Nincs is szebb napkezdett egy közös imádságnál, szintén Takács Gusztáv atya vezetésével, Imaórával indítottuk a napot. Mivel Halottak szombatja volt, megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről, imádkozva értük és kérve Isten irgalmát számukra. Mi ebben az imádságban csendesen és elmélyülten közbenjárhattunk elhunyt szeretteink lelkéért.

Szombat délelőtt 10 órától Serfőző Levente atya (szeged-felsővárosi plébános) tanításaival gazdagodhattunk. Levente atya, először Tóth Elek atya szívéhez nagyon közel álló témáról, a Szentévről, a remény zarándokairól elmélkedett. Mint mondta, fizikai és lelki értelemben arra vagyunk hivatottak, hogy a Szentkapun átlépjünk. Ez a kapu, jelkép, szimbólum, összeköt bennünket Istennel. Úton vagyunk az életünkben. Ebben a Szentévben Isten meghívott minket. Nekünk hitoktatóknak azt adta Levente atya feladatként, hogy mindenki rajzoljon egy kaput. Mindenki a saját rajzolt kapujában. Mi hol tartunk az életünkben? Mire törekszünk a hivatásunkban?  Mindannyian úton vagyunk, egy jobb világ felé. Ezt nem kell, hogy egyedül csináljuk. A királyi ajtó jelképezi az összetartozást, egy irányba haladunk. Az Úr Isten meghívottjai vagyunk, Ő az, aki, boldoggá tud tenni minket.

Serfőző Levente atya, következő elmélkedését a Tanító Krisztussal folytatta. Jézus volt az, aki a tanítványait is tanította, hűséggel, barátsággal és lelkiséggel. Rajtunk keresztül a gyermekek is Krisztus barátai lehetnek. Jézus hív minket, hogy szeressük egymást. Egy jó hitoktató meghallgat, barát, van ideje. Mi nem oktatunk, hanem nevelünk, mélyítünk és kísérünk. Jézus egész életében igazságra tanította a tanítványait. A katekéta a saját életével tanít, ahogy néz, ahogy imádkozik. Beszélt még a kegyelmi időről. Isten most csak dolgozik, előkészít. Nekünk csak annyi dolgunk van, hogy engedjük. Isten akkor kezd el dolgozni, amikor megengedjük, átadjuk küzdelmeinket, nyitottak vagyunk. Hitoktatóknak igent kell mondania a szolgálatra. Folyamatosan katekétákká válunk, egyszerre vagyunk tanítók és tanítványok. Mi is úton vagyunk, tanítunk és tanulunk. Az atya buzdított minket a megújulásra, a türelemre.

Fontos még az életünkben a remény. Isten arra hív, hogy keressük Őt. Remény, hogy Valaki van az út végén, Krisztus. Akkor van örömünk is, ha van reményünk is. Imádságban Istenre tekintünk, arra tartunk, akire tekintünk. Ahhoz, hogy Isten felé tekintsen a szívünk, meg kell állnunk! Inkább kell lennünk, mint tennünk! Szükségünk van a csöndre. Külső és belső csöndre egyaránt. Az atya hangsúlyozta a bűnbánat fontosságát is. Bűnbánat nélkül nincs megújulás. Az irgalom. Isten minden élethelyzetében irgalmas hozzánk. S nem utolsósorban a szolgálat erősítésére hívja fel Serfőző Levente atya a figyelmünket. Hajlamosak vagyunk beleragadni az adminisztrációs munkálatokba. A hívatásunkat kell előtérbe helyezni. Ebben segít bennünket az imádság. Levente atya megosztott velünk a saját életéből olyan történeteket, ami segítette és megújította Őt a papi hivatásában. Ez különösen megérintett minket. Az atya szavai mélyen elgondolkodtattak minket arról, hogy milyen módon lehetünk Jézus tanítványai és továbbadhatjuk az Ő üzenetét a mindennapjainkban.

Az együtt töltött idő alatt nemcsak a tudásunk gazdagodott, hanem lelkileg is feltöltődtünk. Ez a kirándulás és lelkinap egy különleges lehetőség volt arra, hogy elmélyítsük hitünket, megerősítsük közösségünket és megtapasztaljuk azt az örömöt, amelyet az együttlét és az Isten jelenléte adhat. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az emlékek hosszú ideig velünk maradnak és inspirálnak minket a mindennapokban.

Hálásan köszönjük mindenkinek, akik hozzájárultak, hogy ez a találkozó létrejöjjön. Életükre, családjukra Isten áldását kérjük!

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Újuljunk meg hitben, igazságban és szeretetben - ünnep V...
Újuljunk meg hitben, igazságban és szeretetben - ünnep V...