Cigánykenyér a Dexpón

Cigánykenyér a Dexpón

2016-12-05 08:17:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Pályázat
Egyetem
Debrecen
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium is bemutatkozott 2016. november 23-án és 24-én egy standnál a Debreceni Egyetem nyílt napján, a Dexpón

Az egyetem minden kara és több szervezete is bemutatkozott. Az idei beiskolázási program minden eddigi rekordot megdöntött; a regisztráció adatai szerint 5410 középiskolás ismerkedett az intézmény kínálatával. 

Az első emeleten rendeztük be standunkat. Szórólapjaink és prezentáció is segítette az informálódást azoknak, akik odajöttek az asztalunkhoz érdeklődni a szakkollégiumról. Akik vállalták, hogy válaszolnak egy kérdésre a cigánysággal kapcsolatban, azok szakkolis léggömböt is kaphattak; s közben érdekességeket tudhattak meg a cigány történelemről, kultúráról, szokásokról. A szakkollégista lányok cigánykenyeret is sütöttek, amit megkóstolhattak az érdeklődők. Nagy sikere volt még a fotófalunknak is, amellyel egy cigány család „bőrébe bújhattak” a középiskolások.

Reméljük, szereplésünknek köszönhetően sok leendő elsős egyetemista dönt majd úgy, hogy jelentkezik hozzánk szakkollégistának vagy kollégistának. 

A megjelenést az „Együtt Vele(d) könnyebb! A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium fejlesztése EFOP-3.4.1-15-2015-0008 pályázat tette lehetővé.

Farkas Zsolt, program koordinátor

VEZETŐ HÍREK
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jelképe érkezett szombaton Debrecenbe

Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki hivatalban

Jézus mindig az ajtónk előtt áll! Elmélkedés Szentestére
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
 
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
 
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
 
Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fül...
Célba értek az angyalbatyuk – személyesen vitte el Fül...
 
Megkaptuk a debreceni Petőfi téri épületet
Megkaptuk a debreceni Petőfi téri épületet
 
Közös várakozás – zene, irodalom és képzőművészet...
Közös várakozás – zene, irodalom és képzőművészet...