Csak jó férjből lesz jó apa - családi napot szervezett a hajdúdorogi egyházközség apa-köre

Csak jó férjből lesz jó apa - családi napot szervezett a hajdúdorogi egyházközség apa-köre

2019-06-27 10:28:13
Szerző: Kaskötő Jánosné, hitoktató
Család
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Létezik Hajdúdorogon egy szép és lendületes összefogás, melynek célja, hogy az egyházközség fiatal apukái egy közösséget alkotva különböző programokat szerveznek Tóth Lóránt diakónus vezetésével.

Fontos küldetésük, a keresztény értékrend továbbadása a rájuk bízottaknak, és erre buzdítanak más apukákat is. Aki bekapcsolódik ebbe az igazán férfias légkörbe, megoszthatja mindennapi nehézségeit, örömeit, hogy aztán új, nagyobb lendülettel indulhasson a családfői feladatok megvalósításának harcmezejére.

A csoport az iskolásokhoz hasonlóan „tanévzárót” tartott: családi napot szerveztek Hajdúdorogon június 22-én, mely nagyon színes programokkal várta az apukák gyermekeit, és persze az anyukákról sem feledkeztek meg. A szülőket Asztalos-Nagy Erika görögkatolikus pszichológus egy tartalmas és sokrétű előadással nyűgözte le.

A családi nap imaórával kezdődött a székesegyházban, melyet Boksay Bernadett tisztelendőasszony kis kórusának közreműködése tett még színesebbé. Az imaóra után Dalanics Zoltán parókus atya köszöntötte az apukákat és családjukat, ezután pedig Tóth Lóránt diakónus ismertette a programot, valamint bemutatta vendégünket Asztalos-Nagy Erikát és családját.

Míg rotyogott a paprikás krumpli, addig a szülők a templomban maradtak, mert itt hallgathatták meg az előadást, a gyerekek pedig birtokba vehették a Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolájának udvarát, sportpályáját és sportcsarnokát. Mindenhol lelkes hitoktatók és segítők várták őket ügyességi játékokkal, trambulinnal, ugrálóvárral, arcfestéssel, városnéző kisvonattal, két játszótérrel, kézműves kellékekkel, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

Eközben a szülők arról kaphattak képet, hogy gyermekeik egyes fejlődési fázisaiban milyen szerepe van az apa jelenlétének, jellemének, mikor milyen pozitív tulajdonság fejlődik ki a gyermekben az apa közreműködő szeretetének folytán, vezetésének következményeképpen. Ide tartozik a születés előtti időszak is. A nagyszülők szerepének fontossága is megjelent az előadásban.

Egy nagyon meglepő összefüggésre is fény derült: „Azt, hogy valaki elég jól működjön apaként, megelőzi az, hogy elég jól működjön férjként!” (Asztalos-Nagy Erika) A férj szerepének és feladatainak pozitív hatása is előkerült. Az elég jó (hiszen tökéletes férj nincs) férjjé válásnak hat pontját ismertette a pszichológusnő, az elég jó apává válásnak pedig hét kritériuma van. Buzdított minden kedves apukát, hogy aki esetleg felfedezett olyan tulajdonságot, mely még távol áll tőle, elindulhat a megvalósítás útján. A visszajelzésekből azt szűrhettük le, hogy nagyon sok apuka szeretne változni még jobb irányba, hogy még jobb apuka és férj lehessen.

Közben elkészült az ebéd, ami jó alkalmat teremtett arra, hogy az előadáson elhangzottakat megvitassák a résztvevők. A gyerekek erőt gyűjtöttek a következő játékidőre. Ebéd után következett az apa-fia foci, és míg a kislányok a városnéző kisvonaton utaztak, a pszichológusnő az anyukákkal folytatta az előadásban felvetődött kérdések megbeszélését, most viszont már a családanyai szemszöget és szerepeket helyezve előtérbe.

A beszélgetés után elbúcsúztunk a pszichológusnőtől és kedves családjától, és lassan véget ért a családi nap.

Az édesapák ebből a kezdeményezésből hagyományt szeretnének teremteni, hogy erősíthessék magukban és egymásban a Jóistenhez tartozásuk érzését és tudatát, valamint egy imádságos közösséget áll szándékukban létrehozni, hogy a hozzájuk kapcsolódó apukák is megtapasztalhassák ezt a szilárd alapot, melyre építkezhetnek. Bízunk benne, hogy ez az egyedülálló kezdeményezés vonzó lehet a Hajdúdorogon élő többi apuka számára is, és egy nagy számú apák-köre jöhet létre, melyben a minőségi javulás és értékhordozó, keresztény, görögkatolikus szemlélet átragad az új tagokra, ezáltal megújítva az egész egyházközséget.

VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
 
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
 
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
 
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
 
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...