Csaknem 350-en szavalták a Himnuszt

Csaknem 350-en szavalták a Himnuszt

2018-01-23 13:26:58
Szerző: Kedves Györgyné Zilahi Enikő
Oktatás
Ismét közös versmondással emlékeztek a Himnusz születésére Nyíracsádon

A Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola beszámolója:

Január 22-én, a magyar kultúra napján idén is közös versmondással emlékeztünk a Himnusz születésének 195. évfordulójára a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolában. A diákok és tanárok az iskola aulájában gyűltek össze, ahol a bevezető gondolatokat követően közösen szavalt az iskola. Először a Himnusz sorait zengték vissza a falak, majd a magyar szó összetartó erejéről szóló Wass Albert verset, A láthatatlan lobogó című költeményt szavaltuk.

Nyíracsádon öt évvel ezelőtt, a Himnusz születésének 190. évfordulóján választottuk először és elsőként az országban a megemlékezésnek ezt a formáját. Akkor több mint tízezer diákot sikerült a nemes ügy mellé állítani. Egy évre rá már egy egész nemzet szavalta a Himnuszt. Nagyon sajnáljuk, hogy az információáramlás hiányossága miatt idén nem sikerült csatlakozni a nemzeti versmondáshoz, a közös szavalás élményéről azonban semmiképpen nem akartunk lemondani.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...