"Csókolózni nem lehet egyedül" - Szerelem, intimitás, házasság Janka Ferenc veszprémi parókus szemével

2020-02-14 20:17:37
Szerző: Tiszttartó Dávid/Veszprémi Főegyházmegye, fotó: Veszprémi Egyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
szórvány
A házasság hete veszprémi eseményeként február 10-én, hétfőn este Janka Ferenc görögkatolikus esperes, főiskolai tanár előadást tartott a Padányi Katolikus Iskola dísztermében. Az eseményről személyes hangú beszámolót közölt a Veszprémi Főegyházmegye.

A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája által szervezett eseményről nehéz a beszámolók megszokott kimért hangján szólni. A házasság hetének hivatalos rendezvénye a görögkatolikus esperes jóvoltából pillanatok alatt lelki oázissá változott. A hétköznap terheit hátrahagyva, a napközben könyörtelenül cikázó gondolatok – „leadtam, bezártam, felhívtam, megvettem, elküldtem…” – az előadás második percére eltűntek a jelentéktelenség ködében, és átadták helyüket a szeretet iskolájának, ami az előadás címe is volt.

Ennek tükrében megtanulhattuk, hogy a szeretetet nem lehet pusztán emberi vonatkozásaiban szemlélni. Egyedül Istenben nyeri el teljességét mindaz, aminek emberileg értelme van, s olykor még az is értelmet nyer Istenben, aminek pusztán emberi szempontból semmi értelme. Az emberi identitás Descartes-féle meghatározásából, mely szerint „gondolkodom, tehát vagyok”, újszerű módon igazolta az előadó, hogy az ember közösségi lény. A nyelv, melyet használunk, nemcsak gondolataink közléséhez, hanem azok megalkotásához is szükséges. A nyelv ugyanakkor nem egyéni alkotás, hanem annak a közösségnek az ajándéka, amely hordoz minket. Ebből következik, hogy a létezésünket igazoló gondolataink kizárólag az általunk használt nyelvet alkotó közösségben értelmezhetők, ahogy mi magunkat is csak abban tudjuk értelmezni. Janka Ferenc a rá jellemző módon fenti gondolatait irodalmi idézetekkel tette szemléletessé. Többek között Max Raabe sorát is idézve: „Csókolózni nem lehet egyedül.” 

Hosszan elemezte a házasságban kibontakozó intimitás dimenzióit, feltárva a gondolatok, az érzelmek, a testi, vallási és közösségi téren megvalósuló intimitás mélységeit. Bemutatta a kapcsolatainkat éltető energiával feltöltő feszültséget, mely az elköteleződés és a szabadság dinamikájából fakad. Rövid kalandtúrára vezetett minket az ógörög nyelv segítségével a szeretet árnyalatainak világába (szex, erósz, filia, agapé). Ezek közül is részletesen időzött az agapénél, ahol már nincs feltétele a szeretetnek, amikor már nem várok viszonzást – egyszerűen szeretlek, mert szeretlek. Ez hasonlít leginkább az isteni szeretethez. A főparancs segítségével pedig nemcsak a szeretet helyes sorrendje melletti elköteleződésünket erősítette meg, hanem az önmagából kilépő, önmagáról megfeledkező és a viszonzott szeretetben egyesülő létezés boldogságára vonatkozó isteni meghívót is átadta az előadó.

Janka Ferenc kincseiből újat és régit előadva a pszichológia, az irodalom, a filozófia és a teológia nagyjait idézve világította meg az Szentírás üzenetét: Isten tervét rólunk.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai