"Damjános" akathisztosz - Máriapócson kérték az Istenszülő közbenjárását a Damján-kör tagjai

2019-10-21 15:54:12
Szerző: és fotó: Orosz Rita/ Máriapócsi Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Tábor
Damján
Közös imádságra hívták Máriapócsra a híveket azok a fiatalok, akik a Szent Damján-tábort szervezik. Hálát adtak a múltért, segítséget kértek a következő alkalomhoz október 19-én este.

A tábort 1997-ben szervezték meg először. Görögkatolikus kispapok kezdeményezték azzal a céllal, hogy segítsenek a fogyatékkal élőkön és családjaikon. Azóta minden nyáron megtartják az egyhetes tábort, amelyet többen aposztrofálnak a „szeretet és elfogadás szigetének”. Ez a hely – névadójához, az orvos Szent Damjánhoz méltóan – az ingyenes és önkéntes segítségnyújtás helyszíne. Szeretnék azt elérni a szervezők, hogy legalább egy hétre levegyék a családok válláról a gondozás terhét, egyidejűleg testi-lelki élményt nyújtsanak a fogyatékkal élőknek. Nem biztos, hogy közel két és fél évtizede ilyen sikeres lenne a fiatalok munkája, ha nem állna mögötte – szervezés, anyagiak gyűjtése mellett – sok-sok imádság.

A 2020. évi tábor főszervezője, Gémes Péter elmondta, a szemináriumban minden kedden közösen imádkoznak a „damjánosokért”, könyörögve szervezőkért, gondozottakért, az ő családjaikért. „Imádságban is hordozzuk egymás terhét” – tette hozzá. Ez történt szombat este is Máriapócson, ahol több mint százan énekelték az Akathisztoszt az Istenszülő tiszteletére. S ki tudja, hányan kapcsolódtak be a Görögkatolikus Médiaközpont élő adását követve. Hogy milyen egy „Damjános Akathisztosz”? Családias, megható, szép, élettel teli, előre mutató. 

Családias, mert a kegytemplomba érkezők közül igen sokan ismerősként üdvözölték egymást. Megható, mert aki eljött, valamilyen módon érintett: fogyatékkal él, vagy fogyatékkal élőt nevel. És megindító a „másik oldal” is, a segíteni akarók sokasága. Száz sérülthöz kétszáz segítő jelentkezik évről évre… Szép, mert a kórus által vezetett énekre mindenki odafigyelt, alkalmazkodott, közben mindenki tudta, semmi baj, ha téveszt, hiszen ez nem lemezfelvétel, hanem közös imádság. Élettel teli. Ugyanis minden korosztályt képviseltek néhányan: gyerekek, fiatalok, középkorú házaspárok, nagyszülők, sőt, egész családok jöttek, hogy imádkozzanak a szervezőkkel. Előre mutató, mert nem kell félnünk a jövőtől, amíg ilyen nagyszerű, jólelkű fiataljaink vannak! Egy huszonéves lány elmondta, őt a tábor az anyaságra készíti fel: „…meg lehet tanulni, milyen az, hogy nem én vagyok az első.”

Külön öröm, hogy ezt az esti imádságot több távolról érkező atya is megtisztelte, fontosnak érzik az ügyet, fontosnak a lelki hátteret. Persze, egy ilyen kezdeményezés anyagiakat is kíván. Nem is keveset! Ezúttal is volt lehetőség a támogatásra. Egész évben gyűjtik a kispapok a pénzbeli adományokat, és egyéb felajánlásokat, amikkel örömöt szerezhetnek a táborlakóknak.
Az Akathisztoszt vezető Kruppa Tamás atya néhány gondolattal lelkesítette a tábort szervező fiatalokat, és nyomatékosította: minden élet értékes, vigyázzunk egymásra!

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai