Debrecen ad otthont idén a kárpát-medencei egyetemi lelkészségek találkozójának

Debrecen ad otthont idén a kárpát-medencei egyetemi lelkészségek találkozójának

2023-01-13 11:12:40
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Debrecen
Hasznos
Február 10. és 12. között Debrecenben rendezik meg a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját, a KELET-et.

A világjárvány okozta korlátozások miatt az elmúlt két évben nem tudták megtartani a már nagy hagyományoknak örvendő országos találkozót, ez alkalommal azonban a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium, valamint a Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium közös szervezésében megvalósulhat az esemény.

A programról, a KELET idei üzenetéről Törő András országos katolikus egyetemi lelkészi referens, a találkozó főszervezője számol be: A KELET kitűnő találkozási pont azon egyetemista fiatalok számára, akik az országban, illetve a határon túl működő valamely katolikus egyetemi lelkészég közösségének tagjai. Fontosnak tartjuk, hogy a fiataloknak időt és teret biztosítsunk arra, hogy megismerjék egymást, megosszák egymással tapasztalataikat arról, hogy keresztény emberként hogyan állják meg a helyüket az egyetemista mindennapok kihívásai közepette. A KELET-en számos programot kínálunk számukra: közösségépítő játékok, dicsőítés ifjúsági énekek kíséretében, farsangi bál, közös szentmise, valamint fakultatív programok Debrecen városának felfedezésével. Az együtt töltött idő egyik különleges eseménye lesz a Szólj be a papnak! című program, melynek során ökumenikus kereteken belül hívjuk párbeszédre a fiatalokat és az egyetemi lelkészeket. A hétvége folyamán az egyetemisták egy komoly szakmai programon is részt vehetnek. Az Egyházi Fejlesztők csapata egy félnapos tréning keretében tart foglalkozást, ahol a fiatalok tovább erősödhetnek a felelős keresztény felnőtté válásban, kibontakoztatva a hitéletük fontos velejáróit.

A találkozó mottója „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9,6), amely arra hívja meg a résztvevőket, hogy a mindennapok teendői közepette fürkésszék Isten akaratát. A programok is ebben kísérnek majd bennünket, segítenek, hogy a fiatalok felfedezzék önmagukat, a helyüket az egyházban, a közösségük életében, valamint újra és újra rádöbbenjenek az Istennel való kapcsolatuk valóságára. Továbbra is fontos, hogy a szinodális utat járjuk, így szükségünk van olyan alkalmakra, ahol rátekinthetünk az együtt haladás művészetének gyakorlására. Az önmagunkkal, embertársaikkal és Istennel való együtt haladásra.

A KELET-re online lehet jelentkezni. Határidő: 2023. január 30.

A regisztrációs felület IDE kattintva érhető el. 

A találkozóval kapcsolatban további információkat a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség honlapján lehet találni. Minden egyetemista érdeklődőt szeretettel várnak.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye fiataljai a területileg illetékes egyetemi lelkészükkel vegyék fel a kapcsolatot, ha szeretnének részt venni a találkozón.

Forrás és illusztráció: Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség, Magyar Kurír

VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete