Diakónusszentelés Máriapócson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án egy másfajta tanúságtételnek lehettek szemlélői a Máriapócsi kegytemplomba érkező hívek 2017. október 6-án, amikor Grunda Dávidot diakónussá szentelte a görögkatolikus metropolita, Kocsis Fülöp érsek atya. Szent Tamás apostol Krisztus sebébe téve kezét nem volt többé hitetlen: a feltámadás titkába tekintve így kiáltott fel immár hívőként „Én Uram, én Istenem!”. Az újszentelt diakónus is hitéről tesz bizonyságot, amint magára véve az egyházi öltözéket, szolgálatra siet.

A felolvasott evangéliumi szakaszról elmélkedett érsek atya, s ahogyan fogalmazott: „Szent Tamás az apostolokkal együtt a feltámadás hírnöke; az örömhírnek a terjesztése az apostolok küldetése, s ebben Tamásnak különleges szerepe van. Ő mélyebbre akart jutni, mélyebbre akart látni.”  A sebben »kutakodik« Tamás – ahogyan az ábrázolásokon is megfigyelhetjük – , és megtalálja a bizonyosságot, amit keres, ezért kiált fel a tanúbizonyság hangján. „De nem mindenkinek van arra érzékenysége, hogy a sebekbe lásson.” – hívta fel a figyelmet a szónok. Őszinte szavakkal beszélt arról, hogy „Krisztus titokzatos teste, az egyház sebekkel van tele, s bár a pokol nem vesz erőt rajta, látnunk kell gyengeségeit. […] de ezt a gyenge testet átjárja az Isten.” A gyengékhez, betegekhez, gyermekekhez, hitetlenekhez, a papokhoz és hívekhez egyaránt odahajolva, Tamásként a sebekbe bocsátva segítő karunk, támaszai lehetünk ennek a gyenge testnek. S a mostani szertatás során erre a szolgálatra, a segítségre szentelődik fel Grunda Dávid az isteni kegyelem által. „Reméljük, hogy Dávid diakónusi feladata nemcsak a támogatásra, hanem az isten erejének közvetítésére is szolgál majd.” – fejezte be gondolatait a metropolita. 

Szocska A. Ábel apostoli kormányzó a Szent Liturgia végén átadta az újszentelt számára első kinevezését, mely Máriapócsra köti egy időre a Nyíregyházi Egyházmegye új diakónusát. A kegyhelyigazgató, Orosz István parókus atya a szolgálattevő feleségét is köszöntötte. 

Grunda Dávid diakónus hálaszavai (az emberi méltatlanságunk elismerésével) az újszentelt alázatáról tanúskodtak, melyre rárímel az, amit az áldozópapokról elmélkedve, de minden szolgálattevőre vonatkoztathatóan XVI. Benedek pápa így fogalmazott meg: „Ezért az Ige hiteles szolgálata megköveteli a paptól, hogy önmaga mélységes megtagadására törekedjen, egészen addig, hogy az Apostollal ki tudja mondani: »már nem én élek, hanem Krisztus él bennem«. A pap nem az Ige gazdája, hanem szolgája. Nem ő a Szó, hanem (…) a Szónak a hangja. (Amint az Atya szeretett engem, 365 gondolat a papság évére)