A diakónusszentelés rendhagyó módon Miskolcon lesz, hiszen András édesapja jelenleg ott teljesít parókusi szolgálatot.
Időpont: szeptember 23., hétfő, 10:00 óra
Helyszín: Miskolc-Diósgyőri Lisieux-i Kis Szent Terézről nevezett görögkatolikus templom (3532. Miskolc, Bíró u. 2/a.)
Szentelést végzi: Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök, a szertartás főcelebránsa: Kocsis Fülöp érsek-metropolita
Papp András
1996. január 21-én született Mátészalkán. Élete első nyolc évét itt töltötte, majd görögkatolikus papként szolgáló édesapját a hivatása az itt eltöltött kilenc év után Miskolcra szólította, így odaköltöztek. 3 évig a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában tanult, majd 8 évig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium diákja volt, ahol érettségit tett, ami után sikeresen felvételt nyert a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Szemináriumi tanulmányai első három éve után szociális évét segédápolóként az budapesti Bethesda Gyermekkórház Sebészeti Osztályán, illetve segítőként Kanadában a St-Jean de Matha-ban található Val Notre Dame trappista apátságban, valamint Torontóban a magyar Szent Erzsébet Plébánián töltötte. 2019-től tanulmányait Rómában a Pápai Görög Kollégium növendékeként a Pápai Szent Gergely Egyetemen folytatta, ahol 2022-ben teológiai bacchalaureátust szerzett, majd még két évig licencia tanulmányokat a Pápai Szent Alfonz Akadémián folytatott morálteológiából. Hazatérése után feleségül vette dr. Papp-Janka Máriát (lánykori nevén Janka Mária). 2024. augusztus 1-től Fülöp érsek-metropolita a Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatalába helyezte, ahol jelenleg is a személyi titkári feladatokat látja el, emellett a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium lelki vezetője.
Jelmondata: “Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” 1Sám 3,10b