Diakónusszentelés és templombúcsú Miskolcon

Diakónusszentelés és templombúcsú Miskolcon

2018-10-08 09:45:00
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Miskolci Egyházmegye
Orosz Atanáz püspök
150. évfordulóján tartották a görömbölyi templom búcsúját. A liturgián állandó diakónussá szentelték Dorcsinec Lászlót.

"Másfél évszázad szeretetéért és kegyelméért adtunk ma hálát" - fogalmazott Galambvári Péter parókus. A jelenlegi, neoklasszicista stílusban épült templomot 1868-ban Huczkó Bazil nagyprépost szentelte fel az Istenszülő Szűz Mária oltalma tiszteletére, ennek jubileumát ünneplik idén a görömbölyiek.

A közösség létrejötte azonban jóval korábbra tehető. Az 1700-as évek elején ruszin telepesek érkeztek a területre, az általuk épített két fatemplom helyén a század végén már kőtemplom állt, ami sajnos, néhány évtized múlva földrengés következtében életveszélyessé vált és lebontották. Sok-sok éven át a szomszédos római templomot használhatták a görögkatolikusok is. Majd 1854-ben kezdődtek el a mostani templom építésének munkálatai, amelyek folytatódtak Demkó István parókussága alatt. A ma is látható ikonosztázion 1912-ben került a helyére.

Az Istenszülő ünnepeinek előestéjén felolvasott szentírási szakaszt idézte homíliájában Orosz Atanáz püspök:  „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.” (Ter 28,16) A templom felszentelésének emlékezete „mindannyiunk számára fölhívás a megszentelődésre, és annak fölismerésére, hogy az Úr jelen van.” – mondta a főpásztor. A templombúcsú ünnepe találkozás a közösség tagjaival, de a legfontosabb az Istennel való találkozás. Isten irgalmát és kegyelmét tapasztalhatták meg évszázadokon át a templomban imádkozók, ezért mondunk ma köszönetet, hálát adva Istennek.

„Nemcsak a Jóisten van jelen, hanem ahogyan énekeltük, a Szűz is jelen van az Úr hajlékában, és láthatatlanul imádkozik érettünk Istenhez.” – hívta fel a jelenlévők figyelmét a püspök utalva a másnapi, október 8-i, Magyarok Nagyasszonya ünnepére, amikor is „nagyon aktuális az Istenszülő közbenjárását kérnünk és az ő jelenlétét is fölismernünk, hogy erősítse imáinkat, terítse fölénk oltalmazó palástját.

A főpásztor a jeles napok sorában megemlékezett az 1571. október 7-én, Lepantónál vívott tengeri csatáról is. A csata előtt V. Szent Pius pápa az egész keresztény nép imádságát kérte. Miközben Európa szerte a rózsafüzét imádkozták, a kisebbségben lévő keresztény sereg győzelmet aratott a túlerőben lévő oszmán flották fölött. Az összefogás, és az Istenszülő Szűz oltalmának tudták be a győzelmet, amellyel évszázadokon át keresztény azonosságát is sikerült megőriznie Európának. Ezen esemény tükrében a főpásztor arra emlékeztetett, hogy „igazi keresztény jövőt csak az Istenszülő oltalmához menekülve kérhetünk és biztosíthatunk itt Európában.”

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke a Szent Liturgián állandó diakónussá szentelte Dorcsinec Lászlót, a környékbeli papság és Nyirán János fődiakónus segédlete mellett, aki a szentelendőt vezette diakónusi készülődései során.

„A szentelendő szolgálatkészsége mindannyiunknak eszébe juttatja Krisztus Urunk kérését és küldetését, – utalt a püspök a diakónusszentelésre – „Krisztus szerinti segédlő papság", vagyis a Krisztusban működő diakonátus mindnyájukat  szolgálatkészségre biztat és emlékeztet. Templomba azért jövünk, hogy Isten szolgáinak bizonyuljunk, egymást szeretve, egymásnak szolgálva, Jézus Krisztus élő templomává és építőköveivé legyünk. Akik tehát a templomban szolgálatra vállalkoznak, ennek aktív résztvevői. László testvérünk mostantól diakónusként a vállalja ezt a szolgálatot.”

„Néhány ruszin család betelepítésével kezdődött a közösség élete. Reméljük, ma is van jó néhány család, amely elkötelezi magát a feltétlen szolgálatra, hogy ez az egyházközség megmaradjon, épüljön és gyarapodjon. Isten segítségével így fogjuk a jövő nemzedék számára is tanúsítani, hogy valóban az Úr van ezen a helyen, bár mi nem mindig ismertük fel.” - szavakkal zárta ünnepi gondolatait a főpásztor.

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai