Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén

Diakónusszentelés lesz Debrecenben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén

2026-01-08 09:52:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye. Kép: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Február 2-án Debrecenben, az Attila téri főszékesegyházban Fülöp metropolita diakónussá szenteli Szakállas Csaba alszerpapot.

Február 2-án ünnepli egyházunk Jézus Krisztus bemutatását a templomban és találkozását Simeonnal. A 10 órakor kezdődő Szent Liturgián a diakónusszentelés után tartják a gyertyaszentelés szertartását is. 

Szakállas Csaba 1999. október 7-én született Debrecenben. Pocsajban nőtt fel, ahol az egyházközség meghatározó szerepet játszott hivatásának kibontakozásában. Általános iskolai tanulmányait itt kezdte meg, majd középiskolai tanulmányait a Hajdúdorogi Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Gimnáziumban folytatta.

A gimnázium befejezése után, 2018-ban felvételt nyert a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Szemináriumi tanulmányainak első három éve után szociális évének első felét Kárpátalján, a Beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban töltötte, ahol a központ munkatársaként szolgált. A háború kitörése miatt februárban haza kellett térnie, majd a szociális év második félévét az Amerikai Egyesült Államokban töltötte. Ohio államban, a Parmai Bizánci Katolikus Egyházmegyében teljesített szolgálatot, ahol az akkori megyéspüspök, Milan Lach püspök atya segítőjeként tevékenykedett.

Tanulmányai befejezéseként 2025-ben a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán teológus diplomát szerzett. 2025. augusztus 15-től Fülöp érsek-metropolita atya metropolitai szertartóvá nevezte ki. Ezzel párhuzamosan bekapcsolódik a Vértesi Görögkatolikus Egyházközség életébe is, hitoktatóként szolgálva.

Diakónusi jelmondata: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Imádkozzunk a szentelés előtt álló fiatalemberért! 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában

Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
 
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...
A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is ...