Szerző: Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola
Ifjúsági
Április 7-én, szombaton volt az eredményhirdetése annak a történetíró pályázatnak, melyet Vámospércs Város Önkormányzata, valamint a Művelődési Ház és Könyvtár hirdetett felső tagozatos diákok részére. Köszönjük a beszámolót Kedves Györgyné Zilahi Enikő, felkészítő magyartanárnak!
A pályázatra Vámospércsről és a környező településekről összesen 37 alkotás érkezett. A diákoknak „A megvámolt Mátyás királyról” kellett önálló történetet írni úgy, hogy valamiképpen kapcsolódjon Vámospércs városához is.
A pályaműveket Halász Margit író és Korpa Tamás költő zsűrizte. Legnagyobb örömünkre a verseny első és második díját is iskolánk, a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola egy-egy tanulójának ítélték oda. A díjátadó ünnepségen Simon Ábel az 1. helyezésért, Széll Nóra pedig a 2. helyezésért vehette át Ménes Andrea polgármester asszonytól az oklevelet és a könyvjutalmat.
VEZETŐ HÍREK
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...