Dokumentumfilm készült a görögkatolikus papság meghurcolásáról

Dokumentumfilm készült a görögkatolikus papság meghurcolásáról

2019-03-27 18:29:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Határontúl
A Médiacentrum Debrecen Kárpátaljai Vértanúk címmel készített dokumentumfilmet a görögkatolikus papság meghurcolásáról. A filmbemutató április 1-jén lesz 17 órától az Érseki Hivatalban, ahová szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Röviden a film hátteréről:

A 20. század számos megpróbáltatás elé állította a Magyarországtól elszakított területen élőket. Különös sors jutott a kárpátaljai magyarságnak is, ezen belül a görögkatolikus egyház közösségeinek. A trianoni döntés utáni Csehszlovákia különös vallási átrendezést indított el. Az addig jelentős számú magyar és ruszin görögkatolikus közösségek felszámolásával teret nyitott az ortodox egyház előtt. Ezt folytatta, csak sokkal nagyobb intenzitással és erőszakosággal, sőt nyíltan a szovjet államgépezet, amely minden vallást államidegenként kezelt. De különös kegyetlenség jutott osztályrészül a görögkatolikus papoknak, akik ellenálltak, és nem engedelmeskedtek az erőszakos áttérítésnek. 127-en mondtak nemet az aposztáziára, így sorsuk megpecsételődött. Szibéria, Kazahsztán kegyetlen táboraiban találták magukat. Sokan (36-an) nem tértek vissza, életüket adták hitükért, vállalták a vértanúságot. A többiek, igaz hitvallóként álltak ki kereszténységük, elhívásuk mellett. Családjaiknak pedig a szenvedés, a kirekesztettség lett az osztályrészük.

A szovjet gyilkos elképzelések azonban nem értek célt. Az egyházat nem sikerült lefejezni, megszüntetni. A hitvallók titokban folytatták munkájukat, 50 évig, katakombaszerűen folytatták az egyházi életet. Elvégezték szertartásaikat, titokban papképzést szerveztek és biztosították a kárpátaljai görögkatolikus egyház megmaradását, hogy aztán a rendszerváltást követően újrakezdjék az életet.

VEZETŐ HÍREK
"Könyörülj rajtam, bűnösön" – Jézus-ima Debrecenben

Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé Tanka Erika nevelőszülővel

7 vállalás a tisztább közéletért - a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének nagyböjti felhívása
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
"Könyörülj rajtam, bűnösön" – Jézus-ima Debrecenben...
 
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
 
7 vállalás a tisztább közéletért - a Keresztény Ért...
7 vállalás a tisztább közéletért - a Keresztény Ért...
 
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
 
Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagybö...
Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagybö...
 
Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
Közös ima, közös remény – Imaest a békéért