Egészségügyi vetélkedőn végeztek első helyen a Szent László tanulói

Egészségügyi vetélkedőn végeztek első helyen a Szent László tanulói

2018-10-04 15:10:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Urban Evariszt atya
Debrecen
A Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói először vettek részt a Vácon 6. alkalommal megrendezett, szakgimnáziumok számára kiírt országos egészségügyi vetélkedőn, ahol 19 ellenféllel megküzdve elméletben és gyakorlatban is számot adhattak tudásukról és ismereteikről. Az intézmény tanulói, Horváth Szabina, Kiss Kinga, Haga Fruzsina, Hajduk Nikolett és Bíró Leila első helyezést értek el az idei versenyen.

A csapat már a találkozó előtti nap Vácra utazott, így volt lehetőségük a várost kicsit közelebbről megismerni. Mint mesélik: sok pozitív élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak, hiszen nemcsak "versenyzőként", hanem csapatként is jól teljesítettek. A felkészülés alatt nagyon jól összekovácsolódtak, teljes lett az összhang, ennek köszönhetően pedig igazi barátság szövődött közöttük.   

A felkészülésben nagy segítségükre voltak tanáraik(Pappné Gyöngyösi Éva, Szenes Mihályné, Tóth Andrásné, Komaság Tímea, Tálas Lászlóné, Hajdúfiné Imre Éva, Sarkadiné Szurkos Margit, Gargya Margit), akik szabadidejüket áldozták fel azért, hogy minél több tudást adjanak át a lányoknak. A legnagyobb köszönet – mondják – Török Imre tanár úrnak jár, hiszen a megmérettetés előtt, és Vácon is végig támogatta a lányokat, biztatta őket. Urbán Evariszt atya pedig lelki segítségnyújtást, hatalmas erőt adott az utazás és a verseny alatt is a diákoknak. 

A Szent László királyunk pártfogását élvező, új névvel futó dieneses tanulók először vettek részt a Vácon 6. alkalommal megrendezett, szakgimnáziumok számára kiírt országos egészségügyi vetélkedőn. A Selye Jánosról elnevezett intézményben 19 ellenféllel megküzdve elméletben és gyakorlatban is számot adhattak arról, hogy a csecsemőt vészhelyzetben hogyan kell táplálni, milyen legyen az igazi ápoló-beteg kapcsolat, hogyan tudják hatékonyan gondozni a fogyatékkal élőket. A szakmai zsűri előtt be kellett számolni a természetes gyógymódok szerepéről és a betegmegfigyelés szakszerű ellátásáról is. Az anatómia és a latin ismeretek is fajsúlyosan tűntek fel a feladatok között, melyektől, nehézségi fokát tekintve, egyáltalán nem maradt el az ágyában fekvő beteg ágyneműcseréje sem.

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá