Egy mozgalmas hétvége Máriapócson

Egy mozgalmas hétvége Máriapócson

2017-10-12 11:10:35
Szerző: Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
zarándoklat
Gyógyszerészek, orvosok, kerékpárosok és apák is érkeztek a kegyhelyre

Egy igazán mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely. 2017. október 7-én, péntek délelőtt 10 órakor Paraklisszal kezdődött a zarándokok lelki napja, amit Szocska Ábel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója vezetett. Ezután 11 órától az Emmanuel Zarándokközpontban Ábel atya elmélkedést tartott az orvosok és gyógyszerészek számára. Ilyen sokan még sosem vettek részt ezen a zarándoklaton, s külön öröm, hogy idén határon túlról érkezett orvosok is részesei lehettek a lelki napnak.

Október első szombatján nem csak az orvosok és gyógyszerészek keltek útra, ugyanebben az időpontban zajlott a Máramarosi Görögkatolikus Püspökség román ajkú zarándoklata is. Az egyik csoport imádsága, a Paraklisz folytatásaként a partiumiak Szent Liturgiája következett.Kegytemplomunk falai között szinte egész napos volt az Isten-dicséret, ugyanis délután 2 óra magasságában Nyíregyházáról kerékpáros zarándokcsoport érkezett a máriapócsi Szűzanyához, nem sokkal később pedig kisvárdai gyalogos zarándokok is.

Erre a hétvégére szervezték az Apák Zarándoklatát is. A közel 50 férfi Debrecenből indulva, két nap gyaloglással érkezett a kegyhelyre. Az út végig imádsággal telt. Első nap az esti 6 órai Szent Liturgiára érkeztek Nyíradonyba. Ott a Nyíradonyi Parókia vendégszeretetét élvezhették, vacsorát, szállást és reggelit kaptak. Szombat reggel 7 órakor kezdődött a Kocsis Fülöp érsek atya tartotta imaóra, ami után egyenes út vezetett Máriapócsra. Itt az elfáradt hívők csoportja a vecsernyén vett részt.

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap