Egy vak ember is láthat a szívével és lelkével

Egy vak ember is láthat a szívével és lelkével

2019-02-08 15:16:23
Szerző: Zuró József atya
Debrecen
Babik Tamás személyében vendége volt a Debreceni Görögkatolikus Parókia gimnazista, fiatal felnőttek közösségének. Tamás vak emberként éli mindennapjait és erről szívesen is mesélt a gyülekezet tagjainak - Zuró József atya beszámolója.

Tamás diplomát szerzett, dolgozik, felesége van, aki szintén vak, s két gyermekük született eddig. Különleges humorral és jókedvűen hallhattuk az életük küzdelmeit és sokszor jelenlévő örömteli pillanatait. Elmesélte, hogy mi magunk hogyan tudunk segíteni egy vak embernek, s hogy mire érdemes odafigyelnünk.

Különböző eszközöket is bemutatott nekünk, amelyek segítik az életüket. Így láthattuk és próbálhattuk ki, hogy hogyan használnak telefont, hogyan játszanak vagy éppen hogyan tudnak tejet forralni és zoknit párosítani. Tamás vakvezető kutyáját is elhozta, s láthattuk, hogy milyen felkészülten, s figyelmesen veszi körbe rászoruló gazdáját.

Köszönjük Tamásnak, hogy betekintést engedett életébe, hogy ráébresztett mindannyiunkat a kitartás és kereszthordozás értékére, az optimista életszemléletre. Köszönjük, hogy megmutattad, hogy egy vak ember is láthat: a szívével és lelkével.

A debreceni fiatalok kéthetente kedden esténként találkoznak a parókián, vagy azon kívül. Társasjáték, bowling, filmnézés - mikor, mi a program, a fontos, hogy egymást gazdagítva, tartalmas időt tölthessenek együtt.

 

Szeretettel várjuk a fiatalokat közösségünkbe!

Legközelebb február 12-én, kedden este 18.30-tól, a Szent Miklós teremben egy rövid filmet megtekintve a hivatásról, célokról, vágyakról fogunk beszélgetni!

Érdeklődni lehet:

Zuró József atyánál (06/30/470 0038), illetve Haramura Anna (06/30/732 0370) és ifj. Kapin István (06/30/791 7752) koordinátor-szervezőknél.

Várunk! Találkozzunk!

VEZETŐ HÍREK
2019.07.21. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

2019.07.20. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Elfogadta a Notre-Dame helyreállításáról szóló törvényt a francia parlament
 
AKTUÁLIS
Zsolozsmás tábor Irotán idén is

A légy jó mindhalálig és a Lautitia Gyermekkar

Az imádság közösségteremtő ereje - Zsolozsmás tábor Létavértesen
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
2019.07.21. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

2019.07.20. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Elfogadta a Notre-Dame helyreállításáról szóló törvényt a francia parlament
 
AKTUÁLIS
Zsolozsmás tábor Irotán idén is

A légy jó mindhalálig és a Lautitia Gyermekkar

Az imádság közösségteremtő ereje - Zsolozsmás tábor Létavértesen
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Görögkatolikus szentföldi zarándoklat
Görögkatolikus szentföldi zarándoklat  class=
 
Jézus-ima lelkigyakorlat Sajópálfalán
Jézus-ima lelkigyakorlat Sajópálfalán  class=
 
Az imádság közösségteremtő ereje - Zsolozsmás tábor ...
Az imádság közösségteremtő ereje - Zsolozsmás tábor ... class=
 
A légy jó mindhalálig és a Lautitia Gyermekkar
A légy jó mindhalálig és a Lautitia Gyermekkar  class=
 
Kerékpárral a Fekete Madonnához - zarándoklat Częstocho...
Kerékpárral a Fekete Madonnához - zarándoklat Częstocho... class=
 
Zsolozsmás tábor Irotán idén is
Zsolozsmás tábor Irotán idén is class=