Egyén és közösség - Nyíracsádi közfoglalkoztatottak lelki napja

Egyén és közösség - Nyíracsádi közfoglalkoztatottak lelki napja

2020-09-03 15:01:22
Szerző: Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia által közfoglalkoztatásban alkalmazott dolgozók augusztus 28-29-én egy közösségerősítő, érzékenyítő, lelki programon vettek részt Telkibányán.

Külön érdekessége volt a programnak, hogy a dolgozók gyermekei is részt vehettek a tréningen, ami külön színfoltja volt az eseménynek.

A lelki napok kezdete előtt – a projekt bevezetőjeként - a csoport ellátogatott a felvidéki Betlérre, ahol az Andrássy kastélyt nézték meg. A telkibányai napok után a programot Sárospatakon, a görögkatolikus templomban fejeztük be, ahol Paál Miklós parókus atya előadását hallgattuk meg.

A két, tevékeny nap nagyon jól szolgálta a közösség egymás és mások iránti érzékenyítését. Jó volt együtt lenni, s beszélgetni a felelősségünkről és feladatainkról.

A program „Az egyház és a civil szféra közös társadalmi szerepvállalása Nyíracsádon” (EFOP-1.3.7-17-2017-00206) c. pályázat keretében valósult meg. 

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...