Egyházi kiadványokat készíttetett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Egyházi kiadványokat készíttetett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

2022-02-10 13:26:02
Szerző: hbmo.hu
Debrecen
ökumenikus
A három kötetet sajtótájékoztatón mutatták be, február 10-én a megyeházán.

A Megyeháza Bocskai termében tartott eseményen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke ismertette az előzményeket. Elmondta, hogy a megye vallási életének történetén átkalauzoló kiadványok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projekt részeként jöttek létre.

A projekt célja olyan közösségi, térségi, megyei és települési identitást erősítő kezdeményezések megvalósítása, melyek a régi hagyományok, szokások, és történelmi múltunk felelevenítésével, ápolásával alkalmasak arra, hogy tovább erősítsék az összetartozás érzését, közösségünk egymás iránti felelősségvállalását. Mindhárom könyv az adott egyházszervezet kialakulását, történetét, legfontosabb eseményeit mutatja be megyei vonatkozásban, felvázolja az egyház szerepét a múltban és a jelenben, valamint betekintést ad a Hajdú-Bihar megye területén fekvő egyházközségek életébe.

A Szabadi István által írt „Reformátusok Hajdú-Bihar megyében” című kiadvány tartalmát Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, az Ilyés Gábor által írt „Római katolikusok Hajdú-Bihar megyében” című kiadvány tartalmát Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, a Dr. Véghseő Tamás által írt „Görögkatolikusok Hajdú-Bihar megyében” című kiadvány tartalmát pedig Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája mutatta be. 

A több ezer példányban készült könyveket a településeknek, az egyházaknak és azok intézményeinek osztja szét a megyei önkormányzat.

VEZETŐ HÍREK
Lakásotthonos gyerekekkel sütött mézeskalácsot Balogh Roland séf

„Velünk az Isten” – Fülöp metropolita karácsonyi üzenete

Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzéseire
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Velünk az Isten” – Fülöp metropolita karácsonyi ...
„Velünk az Isten” – Fülöp metropolita karácsonyi ...
 
Lakásotthonos gyerekekkel sütött mézeskalácsot Balogh R...
Lakásotthonos gyerekekkel sütött mézeskalácsot Balogh R...
 
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz G...
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz G...
 
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
 
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
 
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...
Adventi gyertyagyújtás és rendhagyó karácsonyi műsor a...