Egyháztörténeti konferencia Rómában

A konferenciát a római Pápai Gergely Egyetem, a milánói  Szent Szív Katolikus Egyetem, a pamplónai Navarrai Egyetem, a liszaboni Portugál Katolikus Egyetem  és a Máltai Egyetem közösen szervezte az OCCIDENTES kutatási projekt részeként. Az Occidentes-projekt arra a felismerésre épül, hogy XII. Piusz pontifikátusa döntő jelentőségű a "Nyugat" eszméjének, valamint az egyházzal és a katolicizmussal való kapcsolatának fejlődése szempontjából. A jelenleg a kutatók rendelkezésére álló kiadott és kiadatlan források rendkívül széles skálájából és mennyiségéből következik, hogy a téma kutatása nemzetközileg elismert tudományos intézmények és kutatók együttműködését igényli a tudományos kutatás szabadságának feltétlen tiszteletben tartása mellett.

Paul  Richard Gallagher érsek, a  Vatikán államközi és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkárának  köszöntője és a házigazda, Roberto Regoli tanszékvezető egyetemi tanár bevezető előadása után a konferencia előadói hét szekcióban mutatták be kutatási eredményeiket. 1. a Nyugat építése (Andrea Ciampani, Kiril Plamen Kartaloff, Gabriele Rigano); 2. egy "másfajta" Nyugat (Donato Di Sanzo, Francesco Margiotta Broglio);  3. az új  világrend felemelkedése  (Massimo de Leonardis, Luca Castagna, Elena Serina); 4. az európai Nyugat felépítése (Nicholas Joseph Doublet, Marco Figliola); 5. a Nyugat a vasfüggöny felől nézve (Marion Dotter, Marko Trogrlic, Massimiliano Valente,  Véghseő Tamás); 6. a Szentszék újraértelmezett kapcsolata Afrikával (Sara Ercolani, Kristien Suenens, Elisabeth Bruyere); 7. A keresztény nyugat védelme a Közel-Keleten? (Philippe Chenaux, Angela Cimino, Paolo Maria Leo Cesare Maggiolini).

A konferencia ötödik szekciójában hangzott el Véghseő Tamás egyetemi tanár olasz nyelvű előadása. Az MTA-SZAGKHF Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport vezető kutatója a magyar görögkatolikusok második világháború utáni történetén és Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök svájci gyógykezelésén (1957-1958) keresztül azt mutatta be, hogy az “ellenséges nyugat” és a “baráti Szovjetunió” egymásnak feszülése még a “béketábor” egy kicsiny közösségének, a magyar görögkatolikus egyháznak a sorsát is befolyásolta. 1949-1952 között a magyar görögkatolikus egyház felszámolásának kérdése - hasonlóan a szovjet érdekszférába került szomszédos görögkatolikus egyházakhoz - azért volt napirenden, mert a pápa személyében az egyház legfőbb vezetője az “ellenséges nyugaton” tartózkodott. Gyakorlati megfontolásból 1952 decemberében Moszkva elvetette a magyar görögkatolikus egyház felszámolásának lehetőségét. A “baráti Szovjetunióból” az a javaslat érkezett Budapestre, hogy a görögkatolikus egyháziakat a “békeharc” területén próbálják meg felhasználni, illetve fordítsák előnyükre azt az adottságot, hogy a magyar görögkatolikus egyház lényegében egyfajta “alagút”, melyen keresztül a Vatikán a keleti blokk országainak katolikusaival kapcsolatot tarthat. Amikor az 1956-os forradalom leverését követően az ENSZ napirendre vette a “magyar kérdést”, a nemzetközi legitimációért küzdő Kádár-rezsim propaganda-célokra még Dudás Miklós püspök súlyos tüdőbetegségét is megpróbálta felhasználni. A szentszéki diplomácia azonban felismerte a magyar kormány szándékait és megakadályozta, hogy a kádári propaganda elérje célját.

(Fotók: Tóth Krisztina és Véghseő Péter)