Egyházunk ajándékai Ferenc pápának

Egyházunk ajándékai Ferenc pápának

2023-04-28 10:32:44
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ferenc pápa
Budapest
A Görögkatolikus Metropólia csotkit ajándékoz a Szentatyának, a Rózsák terei egyházközség pedig tokaji aszúval és egy oltárképpel köszöni meg Ferenc pápának a látogatást.

Egy csotkit fogunk ajándékozni Ferenc pápának. A keleti egyház rózsafüzérével a Jézus-imát szoktuk imádkozni.

Nem első alkalommal kap a görögkatolikus egyháztól ilyen liturgikus tárgyat a Szentatya, hiszen egy harminchárom szemből állót már korábban készítettek neki a sajópálfalai nővérek. Most szintén a keleti egyházunk ezen apró, de mély jelentéstartalmú ajándékát szeretnénk neki átadni.

Ezt a mostani száz szemes csotkit fiatalok készítették a pápának. A mestere Lesku Máté felolvasó, a debreceni főszékesegyház kántora volt, aki már csaknem ezer darab ilyen imafüzért készített. Szép lett volna, ha éppen az ezrediket adhatja oda Ferenc pápának, de számításai szerint ez még csak a 960-dik a sorban. Hirtelenjében már nem tudott még negyvenet készíteni, hogy éppen az ezredik lehessen az, amelyik – vélhetően – életében a legértékesebb darab lesz. 

Kedves ajándékunk tartója egy egyedileg készült díszdoboz, amelyet Szabó Sándor arculattervező tervei alapján Szilvási János készített el. Ő szintén görögkatolikus testvérünk, aki könyvkötőként számtalan evangéliumos könyv beköttetését vállalta már. Pápának díszdobozt azonban ő is most készít először.

És kik lesznek, akik átadják a Metropólia ajándékát? Öt gyermek, a Nyirán család tagjai. Édesapjuk, János atya a főegyházmegye fődiakónusa, aki természetesen a feleségével szintén jelen lesz az eseményen, és az ajándék átadása után ő fogja énekelni a békesség ekténiát. 

A Rózsák terei görögkatolikus közösség is ajándékokkal készül a pápalátogatásra, amit Ferenc pápának április 29-én a Rózsák terei Istenszülő Oltalma templomban tett látogatása során fognak átadni. A csomagban helyet kapott egy 1936-os évjáratú tokaji aszú, a muzeális ritkaság a pápa születésének éve óta érik egyre zamatosabbá, és talán a méznél is édesebbé.

A másik emlékül adott tárgy a templom Patrona Hungarie oltárképének Herendi Zsolt által, argentín stílusban megfestett kicsinyített másolata lesz. (Az eredeti oltárkép Roskovics Ignác műve)

VEZETŐ HÍREK
Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

„Isten ránk bízta ezt a várost” – kánoni látogatás Hajdúdorogon

Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Előszenteltek Liturgiája Fülöp metropolitával a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

„Isten ránk bízta ezt a várost” – kánoni látogatás Hajdúdorogon

Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Isten ránk bízta ezt a várost” – kánoni látogat...
„Isten ránk bízta ezt a várost” – kánoni látogat...
 
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
 
Elhunyt Fodor Gyuri atya
Elhunyt Fodor Gyuri atya