Együtt Vele(d) könnyebb!

Együtt Vele(d) könnyebb!

2016-10-17 11:36:35
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Pályázat
Képzés
Elkezdődött a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium támogatása projekt.

2016. februárjában megkezdődött a 31 hónaposra tervezett, a roma származású és a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási tanulmányait támogató program megvalósítása. Ebben olyan fiatalok vesznek részt, akik vállalták, hogy életpályájukon felelős értelmiségiként felvállalják a cigányság felemelkedésének társadalmi küldetését, a cigány-magyar együttélés segítését. A pályázatot benyújtó, Debrecenben működő Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon célja a fejlődő és fejlődni akaró roma értelmiség, a keresztény szellemiséget felvállaló és képviselő értelmiségi réteg kinevelésében való aktív közreműködés.

A projektben tervezett tevékenységek nagyon sokrétűek, tartalmazzák a projekt végére 30 főre bővülő szakkollégium tagjainak képzését, idegen nyelvi ismereteinek fejlesztését, hátrányaik kompenzálását, felzárkóztatását. A hallgatók képzéséhez kapcsolódó hallgatói kutatási tevékenységekben szerepel évi egy-egy hónap kutatói tevékenység, amelyet ösztöndíjjal támogatunk, média, fotózás, digitális képrögzítés, szociológiai-néprajzi kutatások folytatása a romák és a görögkatolikusok körében. Annak érdekében, hogy a szakkollégisták lemorzsolódását minimálisra szorítsuk, gondot fordítunk a mentori, tutori rendszer fejlesztésére, hatékonyságának növelésére. A következő években reményeink szerint további hallgatókkal tudjuk bővíteni a roma szakkollégium tagságát, ennek érdekében fejlesztjük, színesítjük a középiskolákkal való együttműködéseinket. (Így például a roma és a hátrányos, valamint halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára pályaválasztással kapcsolatos tájékoztatással, információk nyújtásával, cigány középiskolások mentorálásával.) Szakmai együttműködéseket alakítunk ki más roma szakkollégiumokkal is. A szakkollégium tevékenységéhez kapcsolódó kiadványokban bemutatjuk életünket: fejlődő közösségünk programjait, a rendezvényeket, a szemináriumokat, a műhelymunka eredményeit. Konferenciákat szervezünk, tanulmányi hétvégéket rendezünk. A közösség erősítése érdekében a cigány konyha megismertetését is magába foglaló közös főzéseket, kirándulásokat szervezünk.

Az EFOP-3.4.1-15-2015-00008 számú projektet a Magyar Állam és az Európai Unió 129.999.321 Ft támogatásban részesíti.

VEZETŐ HÍREK
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra

Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek

„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúböszörményben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra

Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek

„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúböszörményben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai
 
Kispesti kánoni látogatás és püspöki Szent Liturgia a ...
Kispesti kánoni látogatás és püspöki Szent Liturgia a ...
 
Rómától a Magyar Tudományos Akadémiáig – Véghseő T...
Rómától a Magyar Tudományos Akadémiáig – Véghseő T...