Elég legyen a Közel-Kelet kihasználásából!

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Nagyon hálás vagyok az osztozásért, amelyet Isten kegyelméből megélhettünk. Segítettük egymást, hogy újra ráébredjünk keresztény jelenlétünkre a Közel-Keleten. Jelenlétünk annyira lesz profetikus, amennyire tanúságot tesz Jézusról, a béke fejedelméről (vö. Iz 9,5). Ő nem ragad kardot, hanem azt kéri övéitől, hogy tegyék azt vissza hüvelyébe (vö. Jn 18,11). Egyházaink is ki vannak téve a világ logikáinak, a hatalom és a nyereség logikájának, a gyorsaság és megfelelés logikájának. És ott van a bűnünk, a hit és élet közötti törés, mely elhomályosítja a tanúságtételt. Érezzük, hogy újra meg kell térnünk az evangéliumhoz, a valódi szabadság biztosítékához, és hogy ezt sürgősen, most kell megtennünk, a halálosan szenvedő Közel-Kelet éjszakájában. Mint a Getszemáni szorongó éjszakájában, nem a menekülés (vö. Mt 26,56), nem is a kard (vö. Mt 26,52) fogja elővételezni a húsvét derűs hajnalát, hanem az Urat utánzó önátadás.

A keresztre feszítést szeretetből vállaló és feltámadó Jézusról szóló örömhír a Közel-Kelet földjeiről érkezve meghódította az emberek szívét a századok folyamán, mert nem világi hatalmakhoz, hanem a kereszt védtelen erejéhez kapcsolódik. Az evangélium arra kötelez minket, hogy nap mint nap megtérjünk Isten terveihez, hogy egyedül benne találjunk biztonságot és vigasztalást, hogy hirdessük azt mindenkinek, és mindenek ellenére. A Közel-Keleten élő egyszerű emberek mélyen gyökerező hite olyan forrás, amelyből merítenünk kell, hogy oltsuk szomjunkat és megtisztuljunk, mint ahogy történik, amikor visszatérünk a kezdetekhez elzarándokolva Jeruzsálembe, a Szentföldre, vagy Egyiptom, Jordánia, Libanon, Szíria, Törökország kegyhelyeire és a térség más szent helyeire.

Testvéri párbeszédet folytattunk és bátorítottuk egymást annak jeleként, hogy mindig törekednünk kell a találkozásra és az egységre anélkül, hogy félnénk a különbözőségektől. Ugyanez érvényes a békére: ápolni kell a békét a szembenállások szikkadt földjein is, mert a békének – mindennek ellenére – ma nincs alternatívája.

Nem a falak által biztosított tűzszünetek vagy az erődemonstrációk hozzák el a békét, hanem a meghallgatásra és párbeszédre irányuló valós akarat. Elkötelezzük magunkat, hogy haladunk előre, imádkozunk és dolgozunk, és azért fohászkodunk, hogy a találkozás művészete kerüljön előtérbe az összetűzés stratégiáival szemben, és hogy a hatalom fenyegető jeleinekerőfitogtatását váltsa fel a reményt ébresztő jelek hatalma: olyan jóakaratú és eltérő vallású emberek, akik nem félnek attól, hogy beszéljenek egymással, elfogadják mások érveit és törődjenek egymással. A háborús kiáltások csak így, csak akkor válnak békehimnuszokká, ha törődnek azzal, hogy senki se nélkülözze a kenyeret és a munkát, a méltóságot és a reményt.

Ennek megvalósulásához lényegi fontosságú, hogy a hatalom birtokosai végre határozottan álljanak a béke valódi szolgálatába, és ne saját érdekeiket keressék. Elég legyen abból, hogy kevesek sokak életén nyerészkednek! Elég a területfoglalásokból, amelyek eltiporják a népeket! Elég a részigazságok előnyben részesítéséből az emberek reményeivel szemben! Elég legyen abból, hogy kihasználják a Közel-Keletet Közel-Kelettől idegen nyereségek érdekében!

A háború csapása tragikusan sújtja ezt a szeretett térséget. Ennek elsősorban a szegények az áldozatai. Gondoljunk a meggyötört Szíriára! A háború a hatalom és a szegénység szülötte. Csak akkor lehet legyőzni, ha lemondunk a felsőbbrendűség logikáiról és megszüntetjük a nyomort. Számos konfliktust a fundamentalizmus és fanatizmus különböző formái szítottak, amelyek vallásos ürügyekkel álcázva magukat valójában káromolták Isten nevét, aki a béke, és üldözték a régóta szomszédban élő testvért.

De az erőszakot mindig a fegyverek táplálják. Nem lehet felemelni szavunkat a békéért, miközben titokban féktelen fegyverkezési hajszát folytatunk. Rendkívül súlyos felelősségről van szó, amely a nemzetek lelkiismeretét terheli, főleg a leghatalmasabbakét. Ne felejtsük el a múlt évszázadot, Hirosima és Nagaszaki tanulságát, ne alakítsuk át a Kelet földjeit, ahol a béke Igéje született, a csönd sötét mezőivé! Elég a makacs szembenállásokból, elég a nyereségvágyból, mely senkinek nem néz az arcába, és csak az érdekli, hogy megkaparintsa a gáz- és üzemanyagmezőket, nem törődve a közös otthonnal, és gátlástalanul elfogadva a tényt, hogy az energiapiac diktálja a népek közötti együttélés törvényeit!

A béke ösvényeinek megnyitásához fordítsák inkább tekintetüket azokra, akik azért könyörögnek, hogy testvéri módon élhessenek együtt a többiekkel. Védelmezzék mindenkinek a jelenlétét, ne csak a többségiekét. A Közel-Keleten is szélesítsék ki az utat a közös állampolgárság joga felé, a megújult jövő útja felé. A keresztények is teljes jogú állampolgárok, és legyenek is azok!

Nagy aggodalommal, de sosem reményvesztetten fordítjuk tekintetüket Jeruzsálemre, a minden nép számára [rendeltetett] városra, mely egyedülálló, szent város a világ bármely részén élő keresztények, zsidók és muszlimok számára, amelynek önazonosságát és hivatását meg kell őrizni a különféle viták és feszültségek ellenére, és amelynek a status quo-ja megkívánja, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi közösség határozata szerint, amit több ízben is kérelmeztek a Szentföld keresztény közösségei. Szilárd és tartós békéhez csak egy olyan megoldás vezethet, amely izraeliek és palesztinok közötti tárgyalással jön létre, és amelyet a nemzetek közössége akar és támogat, és csak egy ilyen megoldás szavatolhatja a két népet szolgáló két állam együttélését.

A remény a gyermekek arcát ölti magára. A Közel-Keleten évek óta kicsinyek félelmetesen nagy száma sír családtagjaik erőszakos halála miatt és csapdában látják szülőföldjüket, gyakran a kényszerű menekülés egyetlen távlatával. Ez a reménység halála. A legtöbb gyermek több háborús törmeléket látott életében, mint iskolát, többször hallgatta a fülsiketítő bombarobbanásokat, mint a közös játék ünnepi ricsaját. Az emberiség hallja meg – kérlek titeket – a gyermekek kiáltását, akiknek ajka Isten dicsőségét énekli (vö. Zsolt 8,3). A világ akkor talál rá újra méltóságára, ha letörli az ő könnyeiket.

A gyermekekre gondolva nemsokára néhány galambbal együtt szélnek eresztjük békevágyunkat. Békevágyunk emelkedjen magasabbra minden sötét felhőnél! Szívünk maradjon egységben és az Ég felé fordulva, várván, mint a vízözön idején, hogy visszatérjen a remény zsenge olajága (vö. Ter 8,11). A Közel-Kelet többé ne földrészek között kifeszített háborús íj, hanem a béke bárkája legyen, mely befogadja a népeket és a vallásokat. Szeretett Közel-Kelet, oszoljanak el feletted a háború, a hatalom, az erőszak, a fanatizmus, az igazságtalan nyerészkedés, a kizsákmányolás, a szegénység, az egyenlőtlenség és a jogok el nem ismerése sötét fellegei! „Béke neked!” (Zsolt 122,8), igazságosság uralkodjon benned, és Isten áldása legyen rajtad!

Fordította: Tőzsér Endre SP