Elhunyt Gyurkovics András görögkatolikus áldozópap

Elhunyt Gyurkovics András görögkatolikus áldozópap

2020-10-12 09:28:17
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
gyász
A feltámadás hitében 2020. október 11-én Gyurkovics András görögkatolikus áldozópap és esperes szeretett Teremtője kezébe helyezte lelkét, hogy örökre dicsőíthesse a mindenség Urát az Istenszülő Szűz Mária és minden szentek közösségében.

András atya 1924-ben görögkatolikus papcsaládba született Kárpátalján, Tiszacsomán. Az ungvári kisszemináriumban érettségizett, még gyermekként elvesztette pap édesapját, Gyurkovics Endrét. Az eperjesi szemináriumban Boldog Gojdics Pál püspök atyai szeretettel viselte gondját. Csehszlovákiában 1950 februárjában a görögkatolikus egyház már olyannyira fenyegetve volt, hogy a szeminárium kápolnájában zárt ajtók mögött részesült a papi szentségben.

Első parókiáján, Vápenyikben egy nagyböjtnyi időszakot tölthetett, majd 1968-ig, tizennyolc éven át kényszer katonai szolgálatot, vasgyári és építőipari munkát kellett végeznie, mivel a kommunista diktatúra Csehszlovákiában betiltotta a görögkatolikus egyház nyilvános működését. Ilyen nehéz körülmények között nevelt fel hűséges feleségével három gyermeket. 1968-tól az ungvidéki magyar nemzetiségű görögkatolikus egyházközségek újjászervezését szolgálta 33 éven át. 2001-ben, 77 évesen vonult nyugdíjba Nagyszelmencből. A görögkatolikus egyházáért elszenvedett megpróbáltatásokban Isten mindenható erejét tapasztalta meg, ennek az isteni gondviselésnek vált a hirdetőjévé földi élete utolsó napjáig.

A lelki üdvéért felajánlott Szent Liturgia és papi temetése 2020. október 14-én (szerdán) 10 órától kezdődik a nagykaposi görögkatolikus templomban, a járvány terjedését megakadályozó szabályok betartásával.

A főpapi szertartásokat követően a nagyszelmenci temetőben helyezik el földi maradványait.

Búcsúznak tőle: András fia, menyei, unokái, dédunokái, rokonsága, szolgálati helyeinek hívei, ismerősei.

A Nyíregyházi Egyházmegye korábbi hírei Gyurkovics András atyáról:

Az Úr adott erőt

Kitüntetések Kassán az állami ünnep alkalmából

60 éve szentelték pappá és kötött házasságot a nyugalmazott paróchus

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...