Elhunyt Obbágy Miklós görögkatolikus áldozópap

Elhunyt Obbágy Miklós görögkatolikus áldozópap

2021-08-03 13:06:33
Szerző: Miskolci Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra
Miskolci Egyházmegye
gyász
A Miskolci Egyházmegye és a gyászoló család Isten akaratában megnyugodva, szeretettel tudatja, hogy Obbágy Miklós görögkatolikus áldozópap 2021. július 30-án, életének 90., papi szolgálatának 66. évében halhatatlan lelkét visszaadta Teremtőjének.

Miklós atya 1931. december 10-én született Rakacán. Pappá Nyíregyházán szentelték 1955. augusztus 7-én. Papi szolgálatát Perén helyettes lelkészként kezdte, majd 1964-1979 között Edelényben szolgált előbb segédlelkészként, később parókusként. Ezután Ózdra helyezték, ahol tizenhárom éven át vezette a közösséget. Az ózdi szolgálat után került Miskolcra; előbb Diósgyőrbe 1992-ben, majd az újonnan épült szirmai templom parókus lett 2001-től nyugdíjba vonulásáig. 1980-2008 között a Miskolci Apostoli Exarchátus ökonómusa volt. Az 1997-ben megalapított miskolci Görögkatolikus Egyetemi, Főiskolai és Középiskola Kollégiumának igazgatói feladatait is ellátta 2004-ig. Nyugdíjba 2008-ban vonult. Az utóbbi években Nyíregyházán élt.

Miklós atya, tiszteletbeli főesperes, tavaly ünnepelte vasmisés jubileumát.

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá