Elmélkedés - Szent Anna csodálatos foganása

„Ujjongjatok emberek és vigadjatok, mert ma a Nap titokzatos hajnalcsillaga, az áldásteljes Szűz Mária jelent meg nekünk, ki a csodálatos Anna testében szeplőtelenül fogantatott. Boruljunk le előtte alázattal a mennyei karokkal együtt és fennszóval kiáltsuk: Üdvözlégy alkony nélkül való világosság anyja, ki nekünk sötétségben és a halál árnyékában ülőknek a magasságbeli napkeletet, Krisztus Istenünket sugároztad ki és lépéseinket a békesség útjára irányítottad.”

(ünnepi tropár, 6. hang)

Kedves Testvérek!

Az ünnep kapcsán lehet hozni a kötelezőt…Gondolkodhatunk a Jakab-ősevangélium alapján Joakim és Anna gyermek utáni vágyáról és annak időskori beteljesüléséről. Hogy ez az ünnep eredetét tekintve visszavezethető Szíriai Szent Efrém (306-373) műveire. Ismerünk egy kánont is Krétai Szent András (650-740) neve alatt, melynek címe: december 9. Érdekes az ünnep dátuma is, december 9: Mária emberi természetét jelképezi. Krisztus, a tökéletes Istenember pontosan 9 hónapra született, (Örömhírvétel, március 25., ez Jézus fogantatása. Karácsony, Jézus születése pedig december 25.) Míg Mária emberként nem bírhatott isteni tökéletességgel, így ő „tökéletlen módon” egy nap eltéréssel született, a várandósságot tekintve, (Szent Anna csodálatos foganása, december 9. és Szűz Mária születése, szeptember 8.). Az ünnep elterjedt a nyugati világban is, a IX. századból már vannak feljegyzések (Nápolyi kalendárium). De a nyugati és keleti egyház két eltérő dátummal, 1 nap eltéréssel ünnepli Anna csodálatos foganását. 

1854. december 8-án IX. Piusz pápa kihirdette a dogmát, mely szerint „Isten a boldogságos Szűz Máriát fogantatása első pillanatától kezdve, Krisztus érdemeire való tekintettel az áteredő bűn minden szennyétől megőrizte.” Pár évvel később, 1858. március 25-én Lourdes-ban Bernadette Soubirous látnoknak így mutatkozott be a Szűzanya: „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás.”

De most nem erről szeretnék beszélni. Engem egészen más érintett meg. Leonardo da Vinci gondolata jutott eszembe:

„A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik.”

Nagyon mély ez a mondat. A karácsonyi böjti időszakban tartja az Egyház ezt az ünnepet, akkor, amikor a megtestesülés titkára tekintünk. Az Isten Jézus Krisztusban gyengévé tette önmagát. Pál apostol is figyelmeztet: „Ő az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2, 6-8.)

Ezt mondja Jézus:

Mezítelenül születtem, hogy le tudj mondani önmagadról.
Szegényen születtem, hogy megtalálhasd Bennem a gazdagságot.
Kicsinek születtem, hogy te se akarj uralkodni másokon.
Istállóban születtem, hogy megtanulj tisztelni minden helyet.
Barlangban születtem, hogy minden jóakaratú ember Hozzám közeledhessen.
Ijesztően gyengének születtem, hogy te soha se félj Tőlem.
Fegyver nélkül születtem, hogy bízhass jóságomban.
Szeretetből születtem, hogy soha se kételkedj szeretetemben.
Éjnek idején születtem, hogy elhidd: minden földi valóságot képes vagyok megvilágosítani.
Emberként születtem, hogy sohasem szégyelld magad, azért ami vagy.
Mária fiaként születtem, hogy neked is legyen édesanyád.
József fogadott fiaként születtem, hogy megértsd: az igazi apa az, aki védelmet és szeretetet ad.
Egyszerűségben születtem, hogy te se legyél bonyolult.
Megalázottan születtem, hogy képes légy fölülmúlni magadban a kevélységet.
Elrejtve születtem, hogy képes légy elkerülni minden önmutogatást.
Gyermekként születtem, hogy megtanult te is nyíltnak, bizalommal telinek lenni, mint a gyermek.
Teérted születtem, hogy mindnyájan együtt térhessünk vissza az Atya házába."

                                                                                                                                       (Lambert Noben)

Ez a „boltív” egyik oldala, az Isten „gyengesége”.

A másik „támaszkodó gyengeség”, - a szemben lévő - Mária, aki nem félt és kegyelmet talált az Istennél (Vö. Lk 1, 30.) és az Úr „rátekintett szolgálója alázatosságára.” (Lk 1, 48.) Aki engedelmesen azt mondta: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1, 38). Aki Üdvözlégy és kegyelemmel teljes, akivel vele van az Úr és áldottabb minden asszonynál. (Lsd. Lk 1, 28.) Őt már fogantatásakor kiválasztotta az Isten, hogy második Éva legyen, bűn-nélküli, legtisztább és szeplőtelen. Mindig együttműködve fogadta Isten akaratát. Íme a boltív két egymásnak támaszkodó gyengesége. Isten és az ember találkozása. Jézus és Mária. Ennél szorosabb összeillést, Teremtő és teremtmény kapcsolatát, mélyebb összetartozást nem ismer a történelem…

A boltív egyik „oldala” az Isten, a másik az ember, mi is. Vajon tudok-e csatlakozni? Belesimulni? Karl Rahner „potentia obodientialis”-ról, engedelmes odahajlásról beszél.  A boltív életünk jelképe, hitünk szimbóluma. Ha erős vagyok, gőgös, egyenesen állok, magamat keresem, nem találkoznak az „ívek”, elmegyek az Isten mellett. A csoda akkor jön létre, ha meg van az egység. Ha van bennem alázat. Ha tudok ráhagyatkozni az Úristenre. Szeretetünk nyitja meg a szemünket az Istenre. Szeretet és hit nélkül nincs az az aszkézis, nincs az az imádság, amivel kiérdemelném a kegyelmet. Ha sokat időzöm az imádságban, megérzem, hogy aki szeret, az tenni is akar a másikért. Megtanulom az életemet odaadni. Ez bevonz a Szentháromság belső életébe. Az igazi szeretet átformál.

„Valaha én is úr akartam lenni

ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van:

az Isten s uraktól nyüzsög a végtelenség.”

                                                                                                                                (Weöres Sándor: Rongyszőnyeg)

Hát akarjunk együtt rezdülni Istennel, akarjuk mi is azt, amit Ő akar, mint Mária! Ez Isten és ember mély kapcsolódása. Találjunk végre egymásra, építsük együtt a „boltívet”, életünk „katedrálisát”, ahol mindig jelen van az Úr! A lélek a szeretet révén egyesül az Istennel. Jelkép ez a mondat és ezen az ünnepen is igaz:

„A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik.”

(Leonardo da Vinci)