Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

2025-12-05 08:33:19
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Vatamány Sándor
Ünnep
elmélkedés
„Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás,…” - énekeltük gyermekkorunkban ezt a kis éneket. Nagyon vártuk már december elejét, mert ilyenkor valahogy minden összejött. Először jön a Mikulás, majd az iskolai szünet, s aztán elérkezik a karácsony a maga bőséges ajándékaival. A mai ünnep alkalmából ajánljuk Vatamány Sándor atya elmélkedését.
Nem tudom, de sejtem, hogy a mai gyerekek is nagyon várják a Mikulást. Így van ez már másfélezer év óta. S a gyerekekhez rendre, minden évben el is érkezik. Éppen ezért, talán nincs kedvesebb szent számunkra sem, mint Szent Miklós, akinek ezt a Mikulásnapi ajándékozást köszönhetjük.

Szent Miklós, nagyon régen, több mint ezerötszáz évvel ezelőtt élt. A kisázsiai Míra városának volt a püspöke. Tudjátok, abban az időben minden városnak külön püspöke volt. Nagyon szerették az emberek, mert mindenkin segített, ha csak tudott. Már életében híres volt arról, hogy mindenkit szeretettel fogadott, s ha csak tehette, segítette őket. A szegényeknek pénzt, a raboknak szabadulást, a veszélyben levőknek biztonságot adott. Rengeteg történet maradt fenn életéről, mely mind-mind a mírai püspök segítségét mutatja be.

Egyházunk a rengeteg csodájáról, melyet életében, de még halála után is tett, Csodatévő Szent Miklósnak nevezi őt. A keleti egyház még védőszentjéül, pártfogójául is választotta. Az emberek pedig, akik nagyon szerették, halála után elhatározták, hogy halálának napját mindig meg fogják ünnepelni. Elmennek a templomba, s imádkozni fognak. 

A gazdagabbak ilyenkor ajándékozták meg a szegényeket, a szülők a gyermekeket, s ha valaki megkérdezte, honnét van az ajándék, csak annyit feleltek: Miklós püspöktől. 

Ezt a hagyományt, ezt az emlékezést folytatjuk mi is, mikor elmegyünk a templomba, hogy rá emlékezzünk, mikor megajándékozzuk egymást Miklós püspök nevében. A mai napnak az értelme azonban nem csak ebben az egyszeri ajándékozásban van. Csak akkor éri el a mai ünnepünk az igazi célját, ha az év többi 364 napján is tudunk mindig szeretettel fordulni a másik ember felé, ha tudunk mindig segíteni a rászorulókon, ha megpróbáljuk valóban mindenben követni a csodatévő mírai püspököt, Szent Miklós atyánkat.
VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...