Elmélkedés Péter és Pál főapostolok ünnepére

Kedves Testvérek!

Ha az embert, az ember földi életét jelképezni, szimbolizálni kellene, jó választás lehet a kör. Hogyan rajzolunk egy szép kört? Fogunk egy körzőt. Egyik szára hegyes tű, ezt leszúrjuk egy pontban. Másik szára egy grafitos ceruza. Ezzel rajzoljuk meg a körvonalat. Állítható. Ha magunkra vonatkoztatjuk: az életünk lehetőségei is szűkíthetők vagy tágíthatók. Néhány igazság, amelyen elgondolkodhatunk: a kör középpontja, ahová a körzőt leszúrjuk, mindig a körön belül van. Ez életünk középpontja, az Isten. Mi pedig megpróbáljuk Őt néha kívülre tenni. Magunkat vagy valami mást teszünk középre. Így jön létre az önzés, a hitetlenség vagy épp a szenvedélybetegségek. Pedig, ha Ő lenne életünk középpontja, az Úristen, minden a helyén lenne…

Továbbá, ha maradunk a hasonlatnál, el tudok képzelni olyan körzőt is, aminek mindkét vége tű. Ha ezzel rajzolom a kört, karcolja, felsérti, akár el is szakítja a papírt. Vannak emberek, akik csak sebeznek, magukat vagy a környezetüket… Aztán lehetne olyan körző is, melynek mindkét vége ceruza. Ezzel, mert elcsúszik, csak össze-vissza vonalakat tudok rajzolni, vagy ha ügyes vagyok, akkor nem egy, hanem két kört. Ha magunkra értjük, vannak értelmetlenül élők, akiknek kusza az életük, meg vannak kettős életet élők is... 

Péter és Pál főapostolok az Egyház oszlopai. Szent Péter és Szent Pál tanítanak minket. Az ő életük szép kör, hiszen az Egyház szentjei. Az ő életük középpontja Isten lett. Chesterton mondja: „Az Egyház azért örök, mert a gyengeségre épül, az emberi gyengeségre.” Pontosabban, másik olvasatban ez azt jelenti: nem mi emberek tartjuk fenn, hanem az Isten kegyelme. Honnan indult a két apostol? Messziről. Pétert 3 évig faragja márványszoborrá Jézus. Nehezen alakult. Simonból keservesen formálódott Szent Péter. Volt, amikor Jézus azt mondta neki: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz, mert emberi módon gondolkodol, nem Isten tervei szerint.” (Mt 16,23.) Vagy máshol azt olvassuk, háromszor is megtagadja a Mestert: „Nem ismerem azt az embert.” (Mt 26, 72 és 26, 74). És ekkor megszólalt a kakas és innentől kezdve minden megváltozik. A bűnbánatában, a könnyeiben újra és újra megkeresztelkedik.

A másik apostol, Pál pedig üldözőből, ellenségből lesz kiválasztott. Ő még messzebbről jön. Nem is ismerte Jézust, sőt követőit is halálra adja. De a damaszkuszi úton egy pillanat alatt megtér. Saulból Szent Pál lesz. Ő olyan, mint egy gyorsan megöntött bronzszobor. Ha ezen elgondolkodunk, nem az a kérdés, sosem az a fontos: honnan jöttél? Meg milyen úton? Hanem az: megérkeztél-e?

A két főapostol célba ért és tanít minket. Mire is? Tanítanak minket az életükkel és tanítanak minket a halálukkal. „Péter és Pál (tudjuk) nyárban, összeférnek a naptárban.” (Arany János: Fülemile) Az Apostoli zsinaton, 49-ben, Jeruzsálemben volt közöttük feszültség, vitáznak. Pál győz, mindenkinek szól a krisztusi hit, nemcsak a zsidóknak. Ő lesz a nemzetek apostola. Sokat fárad hittérítő útjain. Péter, a főapostol is tud engedni. Megbékélnek. Tudtak egymásnak megbocsátani. Az ikonokon egymást ölelve látjuk őket, még a fejük is barátian összeér, vagy úgy, hogy közösen tartanak egy kis templomot a kezükben, jelképesen az Egyházat.

Szeretetre és szenvedésre is tanítanak bennünket. Mindketten 67. június 29-én, Rómában, Néró császár idejében adták életüket a hitükért. Pétert a vatikáni dombon, fejjel lefelé feszítik keresztre. Nem tartotta magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus. Pált a város falain kívül, karddal lefejezik. Neki volt római polgárjoga, így nem végezhették ki úgy, mint egy rabszolgát. Szeretetük és szenvedésük a vértanúságban eggyé válik. „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja a felebarátaiért.” (Jn 15, 13.) A szeretet áldozat nélkül nem szeretet, vegyük tudomásul, az igazi szeretet szenvedéssel jár.

A szeretet nem azért van ingyen, mert nem ér semmit, hanem azért, mert megfizethetetlen. A törődés az, amikor letörsz egy kicsit magadból, hogy odaadd másnak. A szeretet és a szenvedés elválaszthatatlan, mert a szeretet az érte vállalt szenvedés nélkül üres. És fordítva is: a kikerülhetetlen szenvedés pedig szeretet nélkül értelmetlen és elviselhetetlen. Ha van kiért, már lesz értelme és kibírom. „Mit várhatok én még az élettől?” – mondják sokan keseregve… Oda kellene eljutnunk: az élet mit vár tőlünk? Nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van.

Ezt kellene megtanítani a gyermekeinknek, a szeretetet és a szenvedésben való helytállást. Sajnos nekünk sem megy olykor. Engem megtanított a betegségem: nem értem Istent, de nem is lehet érteni, hiszen véges értelemmel hogyan foghatnám fel a végtelent. Ezért nem is érteni akarom, hanem ráhagyatkozni, bízni Benne, hinni. És nekem ez elég! Elengedtem a megértést. Türelemre van szükség. Lehet, hogy csak évek múlva, vagy csak a mennyben fogunk megérteni dolgokat. Sokszor kérdezik tőlem a kórházban is betegek: miért? A miért kérdések nem visznek előre. Nem szoktam válaszolni. Nem is tudok, nincs nálam a bölcsek köve. De nem is akarok, mert nem segítek vele. Az az én válaszom lenne a beteg kérdésére. Inkább felajánlom a lehetőségét annak: keressük meg együtt az ő kérdésére, az ő válaszát. Ez fog neki segíteni. A „miért?” kérdés helyet jobb a „mit?” kérdés, vagy a „kiért?” kérdés. C. G. Jung azt mondta: „az ember az élet igazi nagy problémáit sosem tudta megoldani, de vannak közöttünk olyanok, akik eligazodnak bennük.”

Miért nem tesz Isten valamit, miért nem segít, miért nem mond semmit? Hagyta a Mennyei Atya, hogy szenvedjen a Fia? Hagyta! Engedte, hogy meghalljon a kereszten? Engedte! Végignézte Szent Péter és Szent Pál vértanúságát? Végignézte! Megengedi, hogy mi is találkozzunk nehézségekkel? Megengedi! Amíg azt gondoljuk, hogy Istennek kell még valamit mondania a Nagypéntek, a Húsvét és a Pünkösd után, addig magunkkal van dolgunk. Amíg azt hisszük, hogy Istennek kell még tennie valamit a kereszthalál, a feltámadás és a Szentlélek kiáradása után, addig elsősorban nekünk kell változnunk. „Az Isten miért hagyod?” gondolkodásmód, a felelősség áthárítás helyett, meg kell találni azt a valakit magamban, aki tud Istenben bízva élni, akkor is, ha megengedi a rosszat… Döntenem kell a bizalom mellett és ennek mentén formálódok olyanná, aki a rosszal is meg tud birkózni. Nyitott vagyok, tanulni akarok, szabad akarok lenni, örülni akarok és boldog szeretnék lenni. 

A pszichológia ezt hívja cooping mechanizmusnak, megküzdési stratégiának, rezilienciának, rugalmasságnak, poszttraumás növekedésnek, hogy a bajból is jól jövök ki, konstruktív szenvedésnyereségnek, amikor túl növök saját magamon. Mindezt tudták a régiek, amikor azt mondták: Segíts magadon és Isten is megsegít! Ezt kellene a gyermekeinknek átadni. Hogy tudjanak élni, küzdeni, hinni, kitartani a végsőkig.

Szent Péter és Szent Pál példaképek. Mire tanítanak ők minket? Megtanítanak, hogy életünk középpontja nekünk is Isten legyen. Megtanítanak alázatra és őszinte, tanúságtevő hiteles példaadásra. Tanítanak a békességre és megbocsátásra, arra, hogy az egység érték. És vértanúságukkal példát adnak az igazi szeretetre és a szenvedés békés elviselésére, azt látva, hogy mindig nyitva van az ég…

Áldjon meg bennünket a mindenható Isten és égi közbenjárásukkal könyörögjenek értünk a főapostolok, Péter és Pál, hogy mi is szentek lehessünk, és dicsőíthessük az Urat, fiatalon és öregen, örömben és bánatban, jóban és rosszban, minden helyzetben, hiszen Isten nem azt várja, hogy erős legyél, hanem hogy hagyd, Ő legyen az erőd, most és mindörökké. Ámen.