Elmélkedés a három szent főpap ünnepére

Miattunk, mert 10 évszázaddal ezelőtt Konstantinápoly keresztény népe megosztottá vált egy egyre inkább elfajuló vitában. Nem tudtak megegyezni abban, amiben nem is lehet megegyezni: hogy e három szent közül ki a legnagyobb. Nem vették észre, hogy a keresztény verseny nem egymás legyőzéséről, hanem önmagunk legyőzéséről szól. Nem értették, hogy a világ szabályaival ellentétben nem az a győztes, aki minél nagyobb teret tud elvenni a másik elől, hanem az, aki minél nagyobb teret tud adni Krisztusnak. Tíz évszázad óta sok minden változott, de elég volt-e ez az idő, hogy mi megváltozzunk? Miattunk van ez az ünnep, mert sokszor mi is ilyen elvakultak vagyunk, nem értjük, vagy nem akarjuk elfogadni Isten gondolkodását, aki ugyanazt a jutalmat adja minden szőlőmunkásának, függetlenül attól, hogy hány órát dolgozott. Aki ugyanúgy szereti Zakeust, mint azokat, akik felhördülnek azon, hogy szereti Zakeust. Aki ugyanúgy szereti a vámost, mint a farizeust, aki ugyanúgy szereti a tékozló fiút, aki elment, mint a tékozló fiút, aki otthon maradt.

Értünk van ez az ünnep, hogy rádöbbenjünk: Isten számára nincs kisebb vagy nagyobb, értékesebb vagy értéktelenebb kategória… csak szeretett gyermek kategória van! Adjunk minél nagyobb teret Neki az életünkben, amit Tőle kaptunk, mert csak nekünk van erre lehetőségünk! Mert csak így válhatunk befogadóivá és továbbadóivá a Szeretetnek.