Emlékzarándoklat Hajdúdorogról Máriapócsra

Emlékzarándoklat Hajdúdorogról Máriapócsra

2023-08-25 14:50:32
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
zarándoklat
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A máriapócsi bazilika felújítása idejére Hajdúdorogra került a máriapócsi Istenszülő-ikon. A főegyházmegyében azóta évente két alkalommal, a kegykép érkezésére (február 7.), illetve visszavitelére (szeptember 5.) emlékezve zarándoklatot szerveznek ezekre a napokra.

Szeptember 5-én, kedden ismét gyalogos emlékzarándoklatra indulunk Hajdúdorogról Máriapócsra. 

Reggel 5 óra 45-kor a Hajdúdorogi Bazilikában Zarándokájtatossággal fohászkodunk az Égiekhez, majd a szokásos útvonalon (Újfehértó, Zsindelyes, Nagykálló, Kállósemjén, Pócspetri) imádkozva, elmélkedve, beszélgetve érkezünk Máriapócsra.

Várhatóan este fél 6 körül érkezünk Máriapócsra, hogy a beköszönés után az este 6-kor kezdődő Szent Liturgiában adjunk hálát mindenért, mindenkiért.

Az étkezéséről mindenki maga gondoskodik, de Nagykállóban lesz közös ebédünk.

Kísérőautóink végig velünk tartanak, így csomagokat sem kell cipelni és pihenésre is lehetőség van annak, aki szükségét érzi.

Bárhol be lehet kapcsolódni, a pár lépés is lehet nagyon kedves Istenünk, Égi Édesanyánk előtt.

Jelentkezés (főleg az ebéd létszáma miatt!), információ:

Barna Tibor Nyíracsád 06-30/488-2499
Ivancsó Sándor atya 06-30/861-3018; ivancso.sandor62@gmail.com

Szeretettel hívunk és várunk zarándoktársakat; aki személyesen nem tud részt venni, a nap folyamán otthoni imádságában velünk lehet – megköszönjük.

„Soha nem szűnünk meg mi méltatlanok hirdetni hatalmadat, Istenszülő” (Paraklisz)

VEZETŐ HÍREK
Gyűjtés a Szentföldön élő keresztények segítésére

Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efrém Iskola

Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A bűnbánat nagy kérdései a Püspökkenyérben
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Gyűjtés a Szentföldön élő keresztények segítésére
Gyűjtés a Szentföldön élő keresztények segítésére
 
Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A ...
Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A ...
 
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efr...
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efr...
 
Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről ...
Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről ...
 
A legnehezebb pillanatokban sem vagyunk egyedül - interjú ...
A legnehezebb pillanatokban sem vagyunk egyedül - interjú ...
 
Közös ima Fodor György atya lelki üdvéért
Közös ima Fodor György atya lelki üdvéért