Én az Úré vagyok, Ő pedig az enyém - papszentelés Debrecenben

Én az Úré vagyok, Ő pedig az enyém - papszentelés Debrecenben

2019-06-16 16:25:13
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Idén először vehetett részt az Attila téri főszékesegyház közössége papszenteléssel kiegészült Szent Liturgián: Mindenszentek vasárnapján Troszt Máté diakónusból áldozópap lett.

 „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom a Mennyei Atyám előtt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom a Mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32-33) – mit jelent az, hogy Jézus valakit megvall a Mennyei Atya előtt? Tette fel a kérdést prédikációja elején Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya és azon a rejtélyes pillanaton kezdett el elmélkedni, amikor a Fiú kiáll az Atya előtt azokért, akik szintén kiálltak az emberek előtt Ő érte.

Nem ismerjük ezt a pillanatot – mondta Fülöp metropolita – nem tudjuk felfogni, hogy mi ez a párbeszéd az Atya és Fiú között. Egy azonban bizonyos: a Fiú nélkül senki sem jut az Atyához, rajta kívül nincs üdvösség, csak Jézus Krisztusban juthatunk el hozzá, aki mindent átadott neki. A Fiúhoz tartozás mutatja meg a hitemet, azt, hogy úgy élem-e az életem, amelynek természetes eredményeképpen a Fiú azt mondja: Ő az enyém! – súlyos kérdés ez mindnyájunk életében világított rá a főpásztor és hozzátette, hogy a Fiúhoz tartozás nem lehet más, minthogy eggyé válok vele, hozzá tartozom, egy testet alkotok vele, hogy az utolsó pillanatban azt mondhassa a Fiú: ő az én húsom és vérem. Ez a kérdés ma különös jelentőséggel bír, hiszen Máté testvér, mint kiválasztott az Egyház papjává válik.

Olyan pappá, akinek kezébe teszi az Isten saját testét és vérét. Eljön majd az a pillanat, amikor számot kell adnia arról, hogyan őrizte a bárányt, hogy mit jelentett számára Krisztus teste és kiontott vére – figyelmeztetett a főpásztor. Aki áldozópappá lesz, a klérus tagja, az Egyház különleges szolgálattevője ettől a naptól egészen különleges kapcsolatba lép Krisztussal. Olyan élő, testvér kapcsolatba, ami senki másnak nem adatik meg, csak az Isten áldozópapjának – hangsúlyozta Fülöp atya, gondolatait pedig azzal zárta, hogy mostantól egészen különleges kérdéssé válik Máté testvér számára, hogy megvallja-e Krisztust az emberek előtt.

Ennek nem csak a prédikációkban, lelkipásztori szolgálatokban, hittanórákban kell megjelenni, hanem abban, hogy mit jelent neki a tenyerébe fogadott Krisztus, aki rábízta magát Máté testvérre. Ezért is fontos, hogy emlékeztesse magát minden nap arra: én az Úré vagyok, Ő pedig az enyém.

Az ünnepi alkalom fényét tovább emelte az, hogy Máté atyát a néhány napja diakónussá szentelt testvére, Ákos kísérte a szentélybe illetve Kruppa Kirill barátja, akit pedig június 29-én szentelnek pappá.

Az oltárhoz megérkezve térdet hajtott és kérte érsek-metropolita atya áldását szolgálatára. A szentelés szertatása után papi szolgálatában először áldoztatott, adott áldást és mirovált Máté atya, akinek választott jelmondata János evangéliumának egyik gondolata: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.”

Troszt Máté első Szent Liturgiáját június 23-án vasárnap mutatja be a rákoscsabai templomban, szolgálatát pedig Debrecenben kezdi meg segédlelkészként. 

 

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...