Én sem ítéllek el… Haragról és megbocsátásról beszélgettek a Görög Gödörben

Én sem ítéllek el… Haragról és megbocsátásról beszélgettek a Görög Gödörben

2025-03-06 09:42:20
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Hekler Melinda
Ifjúsági
Szabadidő
Lelkipásztori
Hétről hétre összegyűlnek a budai Görög Gödörben a görögkatolikus egyetemista fiatalok, hogy egy-egy fontos és sokszor nehéz témáról gondolkozzanak, beszélgessenek Kocsis Tamás vagy Czirják János atya vezetésével. Legutóbb Én sem ítéllek el… címmel haragról, bűnbánatról és megbocsátásról szólt az este.

Kocsis Tamás atya szerint az egyetemista korosztálynak rendkívül nagy a spirituális igénye. „Keresik Istent a fiatalok, személyes kapcsolatot akarnak vele, és kutatják azt az értéket is, amely az Istennel való kapcsolatunkból forrásozik. Nyilvánvalóan ez az érték az, amelyik célt és erőforrást jelent saját életük vezetésében, személyes és társas hivatásuk kialakításában” – mondja a dél-budai szervezőlelkész.

Kedd esténként mindig egy előre kiválasztott, ezt a lelkiségi igényt figyelembe vevő tematika mentén beszélgetnek az egybegyűltek. A második félévben három nagy témacsoportra helyezték a hangsúlyt: az első az életvezetésre irányult, ez töltötte ki a nagyböjt előtti időszakot, tele egzisztenciális kérdésekkel, és azok gyakorlatias megközelítésével. Nagyböjt alkalmain a lelkiség kerül a középpontba, ezen belül is a lelki életben tapasztalható kihívásokkal és az erre adott kegyelmi eszközökkel foglalkoznak majd. Itt szó esik bűnbánatról, haragról, félelemről, az isteni vigasztalásról, szorongásról, hallgatásról, csendről és imádságról a böjt fényében – magyarázza Kocsis Tamás atya. Tavaszra népszerű, a fiatalokat manapság gyakorta foglalkoztató témákat választottak, ezek között lesz bibliai téma, de olyan aktuális kérdés is, mint amilyen a „fomo” jelenség.

A legutóbbi alkalmat Czirják János atya indította egy rövid elmélkedéssel. A bűnös asszony története kapcsán arról beszélgetett a fiatalokkal, hogy mitől fél az ember a legjobban. A válasz egyértelmű volt az egyetemisták számára: a haláltól és a megszégyenüléstől. A bűnös asszony történetében mindkettő megjelenik és össze is kapcsolódik.

János atya elmondta, „Isten nem ítél el, nem szégyenít meg, ez is jól mutatja az isteni és az emberi gondolkodásmód közötti különbséget. Az emberi gondolkozás szerint, ha valaki átver valakit, akkor csaló, ha megcsalja a férjét, akkor házasságtörő, ha ellop valamit, akkor onnantól kezdve ő nem több mint egy tolvaj. Mi emberek, folyamatosan ilyen bélyegeket teszünk egymásra.”

Amikor az ember elkezd böjtölni, lemondani dolgokról, elindulhat benne egy nyitás a többi ember felé, ezáltal sebezhetővé válik. „Abból az energiából, ami a böjti időszakban a tetteinkre való odafigyelésből származik, magunkra is kellene fordítanunk. Ez egy nagy lehetőség, hogy szembesüljünk saját magunkkal. Mert mitől fél még az ember? Pont az önmaga felé nyitástól, az önszeretetben való mélyüléstől, hiszen abban ott a veszélye a saját hibákkal való szembesülésnek, és annak, hogy sérül a magamról kialakított kép.” 

A jelenlévő egyetemisták is beszámoltak róla, hogy bizony sokszor egyedül maradnak bűnös érzéseikkel, és még úgy is kiközösítettség érzés uralkodhat el rajtuk, ha senki nem tudja, hogy mit tettek. „Ilyenkor gyakran azt is elfelejtjük, hogy Isten ezekben a nehéz időkben is mellettünk van” – fűzi hozzá egyikük.

János atya tapasztalatai szerint sokak életében az imádság is képes negatív dologgá válni, különösen akkor, amikor teljesítmény számba megy. Ilyenkor ha végre odaszánjuk az időnket és leülünk imádkozni, akkor sem tudunk szívből örülni, hogy végre együtt lehetünk az Istennel, hanem megmaradhat a mulasztás miatti rossz érzésünk. „És ami negatív előjelű, annak nem szívesen állunk neki.”

Isten azonban teljesen más logikával tekint ránk – hangsúlyozta Czirják János atya. Ő tárt karokkal vár minket minden pillanatban, és mi így is nagyon sokszor tékozló fiúnak érezzük magunkat. Ez a gazdag jelentéstartalmú történet tovább árnyalja számunkra, milyen, amikor az ember szégyenkezik a tettei miatt, és ilyenkor milyen dinamikák mentén cselekszik.

„A bűnben meghaltál, de ha megtérsz, és leteszed a bűneidet, akkor az Isten által új életet élhetsz, mert az Isten szeretetében már nem számít, hogy mit tettél. Isten nem foglalkozik a régi emberrel, csak az újjal. Ő úgy látja, hogy ez már nem a tékozló fiú vagy a bűnös asszony, hanem Isten gyermeke az ő szeretetében, az ő házában.”

Az egyik fiatal megosztotta, hogy ő igyekszik úgy gondolkozni a bűnökről, mint olyan dologról, amit felszedünk életünk során, de aztán le is tudunk tenni. Sok ember viszont sajnos úgy gondolja, hogy a bűn és az ember egy és ugyanaz, pedig Isten külön kezeli a tettet és a személyt.

„Ezért van a gyónás, hogy utána a békét érezzük és békével távozzunk. Amikor gyónás után elmegyünk áldozni, azt kellene átélni, hogy az Atya bulit rendez nekünk. Jó lenne megérezni azt, hogy az Isten örül, hogy megint közösségben vagyunk vele” – zárta az estét ezzel a motivációt adó és felvillanyozó mondattal Czirják János atya, az újpestiek lelkipásztora.

VEZETŐ HÍREK
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás nyílt Nyíregyházán

KÉSZ-imalánc a megfogant életekért

LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás nyílt Nyíregyházán

KÉSZ-imalánc a megfogant életekért

LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
KÉSZ-imalánc a megfogant életekért
KÉSZ-imalánc a megfogant életekért
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
 
LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
LÉPJ VELÜNK! A 75 éves főiskoláért
 
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
Nagyböjti lelki nap Szent Charbel tiszteletére Budapesten
 
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
Fásításban és környezeti szemléletformálásban műkö...
 
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...
Gondviselő Szeretet – egyedülálló adománybolt nyílt ...