Erasmus együttműködés egy belga katolikus iskolával - tanulányúton jártak a Szent László Gimnázium tanárai

Erasmus együttműködés egy belga katolikus iskolával - tanulányúton jártak a Szent László Gimnázium tanárai

2021-10-07 10:55:33
Szerző: Tóthbegyi Zsolt / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Debrecen
Iskola
A debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tantestületéből három pedagógus Erasmus program keretén belül utazhatott Brüsszelbe.

A Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum az Európai Unió Erasmus + pályázata keretén belül egy két évig tartó projektben vesz részt a belgiumi Regina-Caelilyceum-mal. Ez  a római katolikus egyház fenntartásában levő intézmény a közvetlen Brüsszel közelében kisvárosban, Dilbeekben található.

A partnerintézményünket a nemzetközi diákcsere programokat lebonyolító  AFS segítségével találtuk meg. A téma, amelyen együtt fogunk dolgozni a következő 2 évben a School Food Lab címet viseli. A programba bevont két osztály a fenntartható fejlődés egyik alapelemével  az élelmiszerpazarlással, a fenntartható fogyasztással fog közelebbről megismerkedni. A diákok párhuzamosan fognak dolgozni a két intézményben, az eredményeket összevetik a két személyes találkozás alkalmával. A tevékenységek változatosan fogják körbejárni a témát: étkezési napló vezetése, felmérés az iskolai menzán, a keletkezett élelmiszerhulladék mennyisége, kovász készítése, látogatás egy biofarmra, közös gondolkozás a probléma kezelésére, stb.

Az első tanártalálkozó szeptember 21-25 között volt Brüsszelben, ahol iskolánk három tanára meglátogatta a belga iskolát. A közös feladatok meghatározása, megbeszélése mellett megismerkedtünk az intézménnyel, a kollégákkal és a diákokkal. Elvittük a 10.a osztály üzenetét az ottani diákoknak. Azóta már el is kezdődött a kapcsolatfelvétel közöttük.

A következő lépés 2022. februárjában lesz, amikor a belga iskolások egy hetet Debrecenben fognak tölteni, ahol közösen fognak tovább dolgozni az addig összegyűjtött ismeretek felhasználásával. Terveinkben szerepel még az iskola bemutatása mellett debreceni városnézés. A programok megvalósításban számítunk a Görögkatolikus Metropólia segítő támogatására.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...