Erdő Péter: Reális az esélye, hogy Ferenc pápa részt vegyen a Kongresszus záróeseményén

Erdő Péter: Reális az esélye, hogy Ferenc pápa részt vegyen a Kongresszus záróeseményén

2020-03-06 15:40:38
Szerző: és fotó: NEK Titkárság
Budapest
NEK
IEC2020
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek március 6-án, pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. Nagy Katalin műsorvezető kérdezte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről.

Reálisnak nevezte Erdő Péter bíboros annak esélyét, hogy Ferenc pápa részt vegyen a budapesti eucharisztikus kongresszus záróeseményén. A főpásztor elmondta, ő maga, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és Áder János államfő is meghívta Ferenc pápát a katolikus világeseményre. „Bízom benne, hogy a záró szentmisét, a Statio Orbist maga a Szentatya celebrálja majd. Ez a mise az egész rendezvény legünnepélyesebb pillanata, az egész világ nevében kerül bemutatásra.”

A bíboros beszélt arról is, hogy elkészült a Kongresszus programja, neves előadók fogadták el a felkérést előadások, misék, tanúságtételek megtartására. Erdő Péter hangsúlyozta, hogy nem csupán vallási rendezvények lesznek a világtalálkozón, hanem olyan programok, előrendezvények is, amelyeknek a célja a keresztény szeretet kimutatása a világ felé. Március 24-én Budapest karitatív világkonferenciának ad otthont, ami a segítő szakma seregszemléje lesz.

Szeretetvendégség: közösségben a rászorulókkal

A Kongresszus előtt háromnapos tudományos ülésszakot tartanak Esztergomban az Oltáriszentségről, valamennyi földrész kiváló teológusainak részvételével. Erdő Péter kitért arra is, hogy szeptember 12-én délben a fővárosban, a II. János Pál pápa téren nagy szeretetvendégséget szerveznek, ahol hajléktalanokat és más rászorulókat látnak vendégül meleg ebédre.

„Együtt ebédelünk velük, nem pusztán élelmiszerosztást szeretnénk, hanem a közösségünket szeretnénk kifejezni a rászoruló emberekkel.” Az ország számos városában hasonló szeretetvendégségre készülnek. Ugyanezen a napon a közösségépítés jegyében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével közös vallásos és zenei programra várják a hazai és a külföldi érdeklődőket a Dohány utcai zsinagógába. 

Már ötvenezren regisztráltak

Szeptember 13-án nyitó szentmisével kezdődik a Kongresszus a Puskás Ferenc Stadionban. Óriási az érdeklődés, a már regisztrált elsőáldozók száma meghaladja a négyezerötszázat.

Erdő Péter beszélt arról is, hogy egy csökkent munkaképességűeknek munkát biztosító szövetkezet készíti az elsőáldozók fehér ruháit. A bíboros szeretettel hívta a varroda munkatársait is a nyitóeseményre, hogy lássák munkájuk gyümölcsét. Eddig 26 ezer zarándok regisztrált egyéni résztvevőként, a csoportosan érkezőkkel együtt már 80 országból több mint 50 ezren jelezték, hogy részt vesznek a Kongresszuson.

A főpásztor kiemelte: a Hungexpón többek között olyan előadókkal, tanúságtevőkkel találkozhatnak az érdeklődők, mint a Kárpátaljáról érkező Szabó Konstantin atya, aki arról beszél majd, hogy a Szovjetunióban, amikor a görögkatolikus egyház be volt tiltva, pap édesapja hogyan tudta mégis a szolgálatát elvégezni, és hogyan kellett szenvednie ezért, ő maga pedig hogyan készült fel titokban a papságra.

A bíboros név szerint említette Jose Palma cebui érseket is, aki az előző, a Fülöp-szigeteken tartott eucharisztikus kongresszus házigazdája volt. Őt megpróbálták meggyilkolni. A politikai, vallási feszültségek ismertek a híradásokból, az ő esetében a támadó valószínűleg egy mentálisan zavart ember volt. Az érsek a merényletkísérlet után felkereste a rendőrök által lelőtt támadó apját, és a kiengesztelődés gesztusát gyakorolta.

„Sako pátriárka Irakból egyszemélyben tanúja annak, hogyan pusztult el mostanra szinte teljesen az ottani keresztény közösség. Ő a közel-keleti események keresztény világra gyakorolt hatását tudja drámai módon és személyesen tanúsítani” – mondta Erdő Péter.

A bíboros beszélt a Nigériából érkező John Onaiyekan bíborosról is, aki egészen közelről szenvedte végig a Boko Haram alapítását és elterjedését, azokat az erőszakcselekményeket, amelyek már 650 ezer embert kényszerítettek otthonuk elhagyására. Erdő Péter rámutatott, ebben a közegben a megbékélés és a párbeszéd képviselete hihetetlen bölcsességet és bátorságot kíván.

Hit és támogatás

A bíboros a rádióhallgatók figyelmébe ajánlotta Chiara Amirante ismert olasz író előadását is. Chiara személyes gyógyulásáért hálából a ’90-es évek elején mozgalmat indított. A római Termini pályaudvar mellett a szegényeket, a hajléktalanokat, az alkoholistákat, a kábítószerfüggőket szólította meg. Mindenkinek az egyéni életével foglalkozott, azzal, hogyan kerültek nehéz helyzetbe, és azért dolgozik, hogy új távlatok nyíljanak meg az emberek előtt. Ma már több száz központot működtetnek. Erdő Péter hozzátette, nem egy drogelvonó-hálózatot alapított, hanem a személyes megtérés módját mutatta fel, ami sok ember életére azóta is meghatározó hatást gyakorol.

Moysés Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szintén a budapesti kongresszus vendége lesz.

Moysés éppen egy eucharisztikus kongresszuson kapta a hivatását. A brazil fiatalok nevében kellett ajándékot adnia II. János Pál pápának – idézte fel Erdő Péter a közösségalapító életútját. – Ő azt mondta, hogy szegény ember, ezért felajánlotta az életét. Elhagyatott fiatalokkal kezdték el a munkájukat Brazíliában. Mostanra több mint 400 pizzériát, sportlétesítményeket működtetnek közösen, elvezetve a tinédzsereket a munka és a hit világába.

Lovári szentmise: a kiteljesedés nagy ünnepe

Először ünnepelnek lovári nyelven szentmisét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. „Nagy esemény minden nép, minden kultúra életében, amikor a Bibliát lefordítják a nyelvükre, amikor megszólal az istentisztelet a nyelvükön, az a büszkeség és a kulturális kiteljesedés nagy ünnepe” – fogalmazott a főpásztor. Szeptember 17-én, a Hungexpón kerül sor erre a szentmisére. Emellett fakultáció keretében bemutatják, hogy milyen sokrétű Magyarországon a cigánypasztoráció.

*

Erdő Pétert kérdezték a koronanavírusról is. A bíboros hangsúlyozta, influenzajárványok idején szokásos mérsékelt veszélyhelyzetre szóló intézkedéseket vezettek be: szentmiséken csak kézben áldoztatnak, a békecsókot elhagyják és gyakori kézmosásra kérik a híveket és a papokat is.

 

VEZETŐ HÍREK
Katolikus egyházközségek részére hirdetnek hangszerpályázatot

A nagy bizonytalanságok közepette kell csak igazán Isten kezébe helyezni az életünket - interjú Budapest nemrég kinevezett kórházlelkészével

A debreceni Attila téri Főszékesegyház szertartásrendje - frissített!
 
AKTUÁLIS
Szent Damján tábor 2020

Te vagy az út - IV. Pray&Run Futózarándoklat május 16-án
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Katolikus egyházközségek részére hirdetnek hangszerpályázatot

A nagy bizonytalanságok közepette kell csak igazán Isten kezébe helyezni az életünket - interjú Budapest nemrég kinevezett kórházlelkészével

A debreceni Attila téri Főszékesegyház szertartásrendje - frissített!
 
AKTUÁLIS
Szent Damján tábor 2020

Te vagy az út - IV. Pray&Run Futózarándoklat május 16-án
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Te vagy az út - IV. Pray&Run Futózarándoklat május 16-á...
Te vagy az út - IV. Pray&Run Futózarándoklat május 16-á... class=
 
Szent Damján tábor 2020
Szent Damján tábor 2020 class=
 
Katolikus egyházközségek részére hirdetnek hangszerpál...
Katolikus egyházközségek részére hirdetnek hangszerpál... class=
 
A zsolozsma az egyház imádsága - 2020. március 30-ápril...
A zsolozsma az egyház imádsága - 2020. március 30-ápril... class=
 
Elmarad a Görög Zenei Esték harmadik évadának utolsó k...
Elmarad a Görög Zenei Esték harmadik évadának utolsó k... class=
 
Imádságom, mint a tömjénfüst - Előszenteltek Liturgiá...
Imádságom, mint a tömjénfüst - Előszenteltek Liturgiá... class=