Esélyt az életre díjjal ismerték el a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat működését

Esélyt az életre díjjal ismerték el a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat működését

2021-12-13 15:10:54
Szerző: MTI, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: MTI, Hajdúdorogi Főegyházmegye
Friss
KRSZH
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter által 2021-ben alapított új elismerés az Esélyt az életre díj, amely az esélyteremtés területén elért kiemelkedő eredmények, az emberi méltóság védelmében való fellépés, valamint a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem elleni küzdelem területén végzett tevékenység elismeréseként adható. Ezt a díjat az idén adták át először, és mások mellett a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat kapta meg. Az elismerést a szervezet elnöki tisztségét jelenleg betöltő Fülöp metropolita atya vette át.

A Haris Parkban megrendezett ünnepségen Novák Katalin úgy fogalmazott: vannak, akik segítenek, hogy a megfogant életek megszülethessenek, szerető családba érkezhessenek és emberhez méltóan élhessenek.

Hangsúlyozta: az alaptörvény is védi az életet már a fogantatástól kezdve, és olyan kötelezettséget is ró a kormányzatra, hogy támogassa a házasságot, mint egy férfi és egy nő kapcsolatát, a családot, valamint a szülő-gyermek kapcsolaton alapuló szeretetközösséget és elősegítse a gyermekvállalást.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy jövőre három és félszer nagyobb összeg jut családtámogatásokra, mint 2010-ben, a fiatalok személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd, a gyermeket nevelő családok visszakapják a befizetett személyi jövedelemadójukat, valamint a kormány visszavezeti a 13. havi nyugdíjat.

Az adventi időszakra utalva azt mondta: ünnepelni és köszönetet mondani gyűltek össze, ami akkor is jóleső érzés, ha a bennünket körülölelő világ nem az ilyen típusú versengésektől hangos és nagyobb visszhangot lehet elérni közhelyes dolgokkal; mintha a valódi értéket kevésbé jutalmazná a közösség. Ezért a díjátadó alkalom arra, hogy rámutassanak az értékekre - tette hozzá.

A díjazottaknak azt mondta: rajtuk keresztül példát tudnak mutatni másoknak, az elismerés pedig megerősítés lehet számukra, hogy amit tesznek, az nem hiábavaló, és segíthet átlendülni a nehézségeken. Az Esélyt az életre díjat első alkalommal adták át, az elismerésben azok részesülhetnek, akik az esélyteremtés területén elért kiemelkedő eredmények, az emberi méltóság védelmében való fellépés, valamint a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem elleni küzdelem területén végeznek kimagasló munkát.

A díjat kilencen kapták meg, köztük a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A szervezet nevében a jelenlegi elnök Fülöp metropolita atya vehette át az elismerést.  

VEZETŐ HÍREK
Hajdúdorogtól Máriapócsig – jótékonysági futásra indul ifj. Tóth Elek atya

Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt

Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói otthon nyílt Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Hajdúdorogtól Máriapócsig – jótékonysági futásra i...
Hajdúdorogtól Máriapócsig – jótékonysági futásra i...
 
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt
 
Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói ott...
Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói ott...
 
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...