Év végére műanyagmentessé válik a Vatikán

Év végére műanyagmentessé válik a Vatikán

2019-07-19 11:53:37
Szerző: Vatikáni Rádió, fotó: Vatican News
Vatikán
A Vatikán célkitűzése, hogy a környezetvédelem terén felzárkózzon a világ legeredményesebb országaihoz - a tervek szerint Vatikán Városállam 2019 végére teljesen műanyagmentessé válik. Az ösztönzést Ferenc pápa Laudato si' kezdetű, 2015-ben kiadott enciklikája adta.

A vatikáni kertészet és a köztisztasági hivatal felelősei már leállították az egyszer használatos műanyag árusítását, így várhatóan év végére teljesen kiürül az eddigi raktárkészlet, vagyis műanyagmentessé válik tevékenységük. Magas százalékarányt értek el az újrahasznosítás terén: a szemét 55 százalékát szelektíven gyűjtik – a Vatikán célkitűzése, hogy három éven belül elérje a 70-75 százalékot.

Rafael Ignacio Tornini, a vatikáni kertészet és a köztisztasági hivatal felelőse nyilatkozatában elmondta, 2016-ban létrehoztak egy ökocentrumot, ide kerül az összes különleges kezelést igénylő hulladék; 2018-ban felújították és megerősítették ezt a centrumot, ennek eredményeként az EU hulladékkódjai (EWC) alapján 85 típust tudnak kezelni. 2019 első felében sikerült a nem szelektív hulladékot 2 százalékra csökkenteni: vagyis 98 százalékot szelektíven gyűjtenek.

Nehezebb a nem szelektíven összegyűjtött hulladék kezelése a Szent Péter téren, ahol nap mint nap turisták ezrei fordulnak meg. Ezzel kapcsolatban Tornini elmondta: a kolonnádok alatt speciális műanyagszemét-gyűjtőket helyeztek el, ahol naponta közel 10 kilogramm hulladék gyűlik össze.

A Vatikánban elindították az úgynevezett „körkörös gazdaságot”: a szerves, illetve a metszésből, fűnyírásból származó – összesen mintegy 400 tonna – hulladékból komposzttrágyát készítenek, s arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb mennyiségű hulladékot kelljen elszállítani. „Igyekszünk újrafelhasználni ezt a hulladékot jó minőségű trágyaként a kertekben, a Vatikánban vagy Castel Gandolfóban” – fejtette ki a vatikáni kertészet és a köztisztasági hivatal felelőse.

Nyilatkozatában kiemelte, hogy sok munkát fektetnek a mentalitás megváltoztatásába is; többek között tanfolyamokat szerveztek a személyzetnek a különleges szemét kezeléséről.

Rafael Ignacio Tornini szerint kezdeményezéseik sikere abban áll, hogy komolyan vették Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának irányvonalát: „közös otthonunkat védelmezni kell, és ha nem mi vagyunk az elsők, akkor ki lesz az...?”.

VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...