Felnőtt hittan, azaz katekézis a dél-budaiaktól nemcsak dél-budaiaknak

Felnőtt hittan, azaz katekézis a dél-budaiaktól nemcsak dél-budaiaknak

2022-10-13 08:57:01
Szerző: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
Felnőtt katekézist indított a Dél-budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség. Az első alkalmat október 10-én Kocsis Tamás atya tartotta. A közvetlen, baráti hangulatú együttlét témája az ősegyház volt, azaz ahogy az este alcíme szólt: Az egyház akkor és ma.

A ciszterci Szent Imre templomban tartott, este hatkor kezdődő Szent Liturgia után kis csoportnyi, zömében fiatal sétált át a Dél-budaiak jól ismert, Bartók Béla úti Szent Imre kápolnájába. Az első idei alkalom egy rövid közös imádság után vette kezdetét. Bevezetésképp Kocsis Tamás atya elmondta, itt nemcsak konkrét ismeretek megszerzése a cél, nem egyháztörténet vagy teológia órát szeretne tartani, hiszen az ismeretterjesztésnek van egy számára sokkal vonzóbb formája, melyben a frontális helyett a közösségi, monológ helyett a dialógus érvényesül. 

„A hétfő esti katekéziseken hitünkről, vallásosságunkról szeretnénk beszélgetni, és a beszélgetés metodológiájához hozzátartozik, hogy nyitottak vagyunk, akkor is, ha tudatlanak érezzük magunkat, valami aggályunk vagy kérdésünk van a témával kapcsolatban, vagy egyszerűen csak nem értünk egyet, hiszen így fejlődünk, így fejlesztjük egymást – mondta a dél-budaiak vezetője. 

De mi is az a katekézis vagy, ahogy régen hívták misztagogikus katekézis? Annak idején az egyház azon kezdeményezését nevezték így, amely során a megkeresztelt embereket nem bevezetik a hitbe, hanem tovább vezetik a hit tudományában. Ez abból a korból származik, amikor gyakoribb volt még a felnőtt keresztség, hiszen a gyermek keresztség csak később, a gyermekek halandósága miatt került előtérbe, miután széles körben elterjedt: extra ecclesiam nulla salvus azaz az egyházon kívül nincs üdvösség, vagyis aki nincs megkeresztelkedve, az a pokolra kerül.

„Felnőtt katekézis azaz misztagógikus katekézis: a misztériumban vagyis a szentségben való részesedésben a Jóisten kegyelmét is megkapjuk, a megértés ajándékát. Azért tudjuk megérteni az Istent, mert értelmesen szól hozzánk, amivel kell kezdeni valamit, ha van bennünk erre intellektuális igény” – hívta fel figyelmünket Kocsis Tamás atya. 

Az első alkalmon az ősegyház ekkori és mai formáját hasonlították össze az egybegyűltek, egy rövid bemutatkozást követően mindenki elmondhatta, benne milyen kép él az ősegyházról. „Ezáltal talán jobban rádöbbenünk arra, hogy milyen feladatunk és helyünk van az egyházunkban, illetve az egyházunknak milyen helye és feladata van világunkban” – fűzte hozzá Tamás atya. 

Az est folyamán szó esett még arról is, a keresztény iratok alapján hogyan nézhetett ki az apostolok közössége, milyen nehézségekkel és kihívásokkal kellett szembenézniük az apostoloknak. A békés keresztények közössége miből merített vajon erőt ahhoz, hogy rövid idő alatt először a világ legnagyobb birodalmának államvallásává, majd a világ legnagyobb vallásává nőtte ki magát. Elhangzott sok hasznos ötlet is, amit mai egyházunk tanulhatna az ősegyháztól.   

Az év további alkalmainak témáját a katekézisre járók is alakíthatják.

 

 

VEZETŐ HÍREK
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe

A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita Londonban

Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csaba atya tanítása a Szent Efrém -héten
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima a Rózsák terén

Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra

Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócson
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe

A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita Londonban

Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csaba atya tanítása a Szent Efrém -héten
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima a Rózsák terén

Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra

Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócson
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócso...
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócso...
 
Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra
Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra
 
Jézus-ima a Rózsák terén
Jézus-ima a Rózsák terén
 
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe
 
Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csa...
Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csa...
 
A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita...
A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita...