Felnőtt keresztelést tartottak Nagyszombaton

Felnőtt keresztelést tartottak Nagyszombaton

2024-04-11 12:47:19
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Debrecen
Húsvét
Az ősi egyházi hagyományokhoz híven felnőtt keresztelést tartottak idén Nagyszombaton, Debrecenben. Idén hét nagykorú személy részesült a Keresztség, a Bérmálás és az Eucharisztia szentségében. Ennek megfelelően őket már a virágvasárnapi Szent Liturgián megáldotta a metropolita.

„Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek!” – hangzott el az ének, figyelmeztetve a szentségekhez járulókat, soha ne felejtsék el: rajtunk van Krisztus jele. Mi a Szentháromság nevére kereszteltettünk. S ez jelenti az Isten-gyermeki méltóságot, hogy a Mennyország várományosai és Krisztus társörökösei vagyunk, valamint szüntelenül megvalósítandó feladatként áll előttünk, hogy a Keresztség által megtisztított emberségünket minél inkább Krisztuséhoz tegyük hasonlóvá. A feladat nem könnyű, hisz a gonosz minden erejével azon munkálkodik, hogy elveszítsen bennünket. A keresztény ember feladata, hogy újra és újra felidézze magában: én Krisztusé vagyok! Bármilyen csábítással próbáljon bejutni, vagy bármilyen erősen döngessen is szívem kapuján a sátán, oda nem jöhet be, ott Krisztus az Úr!

- De vajon miért Nagyszombaton tartjuk ezt a szép szertartást? Dr. Urbán Evariszt atyát kérdeztük a felnőtt keresztelés hagyományairól.

- Elsősorban liturgikus szempontjai vannak ennek, ugyanis az ókorban, illetve a középkorban, a bizánci szertartású katolikus egyházakban a feltámadás volt a központi ünnepi esemény, amely Húsvéthoz kötődött. Így kézenfekvő volt, hogy akik megszerkesztették a liturgikus esztendőt, azok a szentéletű emberek a hitjelöltek keresztelkedését is ehhez a szép ünnephez csatolják, hiszen ők is az „óembert levévén” újba öltöztek, tehát elhagyták a régi, bűnös embert, és Krisztussal együtt föltámadnak egy új életre. Ezért volt az, hogy ehhez a szép ünnephez kapcsolták a megkeresztelendőknek a megvilágosodás szentségébe való beavatkozást.

- A keresztelkedéskor több szentséghez is hozzájárulhatnak. Miért és mióta van ez a gyakorlat?

- 2016-ban, amikor a Görögkatolikus Metropólia létrejöhetett Magyarországon, felvetődött annak az igénye, hogy a felnőtt keresztényeket ne csak külön-külön az év egyes időszakában meghatározott eseményeken keresztül kapcsoljuk be az egyházba, hanem ősi szokás szerint a főpásztor vezetésével járulhassanak ehhez a szentséghez. Ekkor vetődött fel egyházunk liturgikus szakembereiben az a kérdés, hogy visszatudnánk-e térni az ősi gyökerekhez, amikor az 5-6. századtól kezdve beavatták ezeket a hitjelölteket a keresztség szentségével az egyházba. Így történt az, hogy kifejlesztettük azt a gyakorlatot, ami jelen pillanatban is fennáll, és úgy látjuk, hogy nagyon sok gyümölcsöt hoz a megkeresztelendők életében. Nevezetesen, hogy a keresztség szentségének bevezető egységeit nem egyben szolgáltatjuk ki magával a szentséggel, hanem külön lépcsőfokokban. Ezzel is elősegítendő az ő elköteleződésüket az egyházhoz, illetve azt is elősegítjük, hogy érezzék, egy folyamatnak a részesei. Így van az, hogy külön van névadás, a hitjelöltek közé való felvétel, kapnak egy külön nevet a keresztség szentségében, az ördögűzés szertartásán is átesnek, tudatosan felnőttként ellene tudnak mondani a sátánnak és egyesülni tudnak Krisztussal, személyesen le tudják tenni a hitvallást. Így szép lassan elérkezünk az úgynevezett beavató szentségekhez, amely azt a három szentséget jelentik, amellyel Isten gyermekei leszünk, az egyház tagjaivá válunk, eltörlődik az áteredő bűn, illetve a felnőtt ember esetében az addig elkövetett személyes bűnök összessége. Tehát ez a három szentség, amit az egyházunkban bevezető szentségeknek hívunk, ez a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentsége. Szeretnénk a pápai instrukciók, a II. Vatikáni zsinat tanítása alapján visszatérni azokhoz a gyökerekhez, amelyet a katolikus egyház is szorgalmaz a keleti egyházak tekintetében, nevezetesen oda, hogy az első három beavató szentséget ne szakítsuk szét, mint megtörtént az elmúlt századokban, hanem a görögkatolikus egyház térjen vissza ezekhez a tradíciókhoz. És ez az eredménye, hogy Fülöp metropolitával, illetve Nyirán János fődiakónus atyával, aki a liturgia doktora, összeállítottuk ezt a programot.

- Mi a magyarázata annak, hogy ezt annak idején szétválasztották?

- A legjobb tudomásom szerint az lehetett, hogy a katolikus egyházban az értelemhez kötötték az Eucharisztia szentségének kiszolgáltatását, ami egészen napjainkig is megtalálható a római rítusú egyházban. A Görögkatolikus Metropólia főpásztorai is csak az elmúlt években szorgalmazták azt, hogy a gyermekeket is már meg lehet áldoztatni. Na most ennek a hátterében én úgy érzem, hogy körülbelül a negyedik, ötödik osztályos korban történő elsőáldoztatás hátterében az állhat, hogy bizonyos értelmi szintet érjenek el a gyermekek, meg tudják közelíteni a legméltóságosabb szentségnek a magukhoz vételét. Vagy ott van a bérmálás, ennek szentsége a római egyházban mindig is a püspök joga volt, tehát nem volt felhatalmazva a papság arra, hogy kiszolgáltassák ezt a szentséget. Ellentétben a bizánci rítusú egyházzal: mindig is kiszolgáltathattuk a keresztség szentségével együtt a bérmálás szentségét. De időközben - mivel egy olyan földrajzi lokalitásban élünk, hogy a római katolikus testvérekkel egy területen élünk - nyilvánvalóan hatással volt ránk az a hagyomány, amit a római rítusú katolikus testvérek vittek, és ezért volt az, hogy szétszakították a három bevezető szentséget. A II. Vatikáni zsinaton megkezdődtek a kétoldalú bilaterális egyeztetések. Jónak látták szorgalmazni, hogy a középkorban egyesült görögkatolikus egyházak is térjenek vissza ezekhez a szép hagyományokhoz, hogy megőrizzék a rítusnak a sajátságait, ezen túl pedig a szertartásokban megjelenő isteni misztériumot. Talán ezért válhatott el egymástól a római, illetve a görögkatolikus rítusú egyháznak a gyakorlata a bevezető szentségek kiszolgáltatásában.

- Gyönyörű mozzanatok voltak a szertartás alatt. Egyszer azonban halkan súgott valamit az egyik keresztelendőnek. Lehet-e tudni, mi volt az?

- A szertartás pillanatában csendben odafordultam a mellettem ülő, már beavatott felnőtt keresztényhez, és elárultam neki: egy napon van a születésnapunk. Erre ő rácsodálkozott: hogy lehetséges ez? Elárultam neki, hogy harminc évvel ezelőtt engem is ezen a napon kereszteltek meg felnőtt koromban. Együtt örültünk hát annak, hogy Nagyszombaton válhatott ő is kereszténnyé. Az egyik kiemelkedő szertartási mozzanat szerintem az alámerítés. Nagyon sokáig egyházunkban is a szentelt vízzel való leöntés volt gyakorlatban, de Fülöp metropolita szorgalmazására egyre több pap veszi át azt a hagyományt, hogy gyermekeknél is alámerítéssel történjen a keresztelés. 2022 decemberében karácsony alkalmával próbát tettünk egy arra vállalkozó és a hitjelölti státuszból felkészült fiatal hölgynél, hogy vállalja ezt a típusú keresztelést. Jó volt látni, hogy milyen mély, intenzív hatással volt az ő lelkére, éppen ezért javaslatot tettünk az idén Húsvétkor készülő keresztelendőknél, hogy szeretnék-e ezt a változatát. Mindenki elfogadta ezt a lehetőséget.

- Miért tartja ezt a mozzanatot kiemelkedően fontosnak?

- Azért, mert a keresztelendő átélheti az imádságokat. Éppen arról van szó, hogy Krisztussal meghalunk a bűnnek, és Krisztussal újjá születünk az isteni szép, tiszta életre. És maga az alámerítés szimbolikája éppen a meghalást és az újjászületést jelképezi. Hiszen, ha az ember víz alatt maradna, akkor megfulladna. De éppen azáltal, hogy a keresztség szentségében a főpásztor háromszor kiemeli a vízből a megvilágosodás szentségéhez járuló embert, azáltal, ahogy beszívja a levegőt - hogy így fogalmazzam - magába szippantja Krisztust, és új életre kel. Így a mondanivaló, ez a megszerkesztett, gyönyörű szertartás tartalma élővé válik, amikor látjuk ezeket az embereket felbukkanni a víz alól. Számomra a legmegragadóbb pillanat az alámerítés és a vízből való felemelkedés, ez a szertartás lényegi üzenete, hogy újjászületünk a mi Urunkban, Jézus Krisztusban.

Ne feledjük, hogy kihez tartozunk. Ne feledjük, hogy ha Vele együtt meghalunk a bűnnek, és szeretetben élünk, akkor Vele együtt fel is támadunk! Adja az Úr, hogy a most szentségekhez járult szolgái is tovább folytassák útjukat a megkezdett irányba, oltalmazza és védelmezze őket a Mindenható, s kísérje áldása minden nemes törekvésüket! 

VEZETŐ HÍREK
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

Istenbe vetett reménységgel előre

Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – befejeződött a tócóskerti templom festése
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

Istenbe vetett reménységgel előre

Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – befejeződött a tócóskerti templom festése
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján
 
Istenbe vetett reménységgel előre
Istenbe vetett reménységgel előre
 
Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – be...
Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! –  be...
 
„Mit mond a Lélek az egyházaknak?” – szinodalitás m...
„Mit mond a Lélek az egyházaknak?” – szinodalitás m...
 
A remény táborozói – ilyen volt az idei Görögtűz
A remény táborozói – ilyen volt az idei Görögtűz
 
Diakónussá szentelik Anton Pál alszerpapot
Diakónussá szentelik Anton Pál alszerpapot