Festői környezetben dicsőítették az Urat a szórványban élő görögkatolikusok

Festői környezetben dicsőítették az Urat a szórványban élő görögkatolikusok

2019-05-21 14:18:10
Szerző: Kocsis Márta
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Igaz, Zalabesenyő nincs közel sem Nyíregyházához, sem Hajdúdoroghoz, május 18-án, szombaton mégis egy csöppet ideköltözött a görögkatolikusság. Legalábbis szívben, lélekben, imában - Kocsis Márta beszámolója.

Elek Antal soproni diakónus vezetésével a szamariai asszony vasárnapja előestéjén alkonyati istentiszteletet végeztünk a Zalaegerszeghez tartozó, csodaszép helyen épült zalabesenyői templomban. 

A márciusban tartott, szombathelyi érseki liturgiára szép számban érkeztek lelkes zalai görögkatolikusok is, ez adta az ötletet, hogy náluk is legyen görögkatolikus szertartás. Erre került sor múlt szombat délután. 

Antal diakónus atya a szamariai asszonyról szóló evangéliumi szakasz kapcsán hitünk élő forrásairól beszélt az összegyűlt római és görögkatolikus híveknek. Arról, hogy a Jézus-imában, a szemlélődésben vagy az ikont csókolva, éppúgy megragadhatjuk Isten állandó jelenlétét, mint a gyümölcsfa metszésében. Különös varázst adott ezeknek a szavaknak a szép környezet, a dombra épült kis templom, a májusi kert, ahol a szertartás után folytattuk az együttlétet, ismerkedve, beszélgetve. Majd lelkes elhatározással zártuk, hogy amit most elkezdtünk, folytatni fogjuk. Azért, hogy Zala megyében is még sokszor énekelhessük a görög dallamokat: Föltámadt Krisztus halottaiból! 

Külön köszönet illeti Stróber László plébános atyát a lehetőségért és a helyszínért, és Molnár Lajost, a zalaegerszegi görögkatolikusok ,,jólelkét” a  fáradhatatlan szervezésért!

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...