A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya, folytatva a korábbi hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár hetedik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VII. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2017. február 10-12. közt várja résztvevőit Pécsett, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán! Az esemény fővédnöke: Kocsis Fülöp, érsek-metropolita.
Konferenciánkra várjuk mindazon doktori képzésben résztvevő hallgatók jelentkezését, akik hittudományi PhD-tanulmányokat végeznek, vagy doktori kutatásuk témája érinti a hit-, ill. a vallástudományok területét. Emellett várjuk azon mesterszakos hallgatók jelentkezését is, akik kutatási témája kapcsolódik e diszciplínákhoz és témavezetőjük támogatja előadásukat. Az osztatlan képzésben résztvevő – még nem doktorandusz – hallgatók számára külön szekciót is indítunk konferenciánkon!
A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya a határainkon túlról érkező előadókat is szeretettel várja! A korábbi évek hagyományait folytatva szeretnénk ökumenikus elkötelezettségünket is kifejezni, így bátorítjuk valamennyi felekezet doktoranduszhallgatóit a jelentkezésre. A teológiai képzést folytató doktoranduszok tudományos tevékenységének segítése, előmozdítása illetve pártolása a Hittudományi Osztály olyan közös ügye, mely felekezeteken, és intézményeken átívelő módon biztosítja azt a folytonosságot, amely feltétele a minőségi munkának. A tudományos világ aktualitásaira reflektálva pedig különösen bátorítjuk előadóinkat az interdiszciplinaritásra, valamint arra, hogy a hittudományokat ért modern kihívásokkal foglalkozó témákat is hozzanak magukkal. Az idei akadémiai évben a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola megújult épülete ad helyet e nagy múltú konferenciának. A több mint 1000 éves Pécsi Egyházmegye szívében elhelyezkedő intézmény számos olyan programmal várja a közösen együtt töltött hétvége folyamán a konferencia közönségét, melyek nem csupán a tudományos diszkusszió számára. A konferencia előadás nyelve lehet magyar, német vagy angol. Az egyes prezentációk hossza 20 perc, melyet rövid diskurzus követ.
Jelentkezési határidő: 2016. december 16. A jelentkezés feltétele egy maximum 500 szó terjedelmű absztrakt leadása.
A szerzők feladata felkérni egy, a tudományterületen tudományos fokozattal rendelkező személyt, aki a beküldött absztraktot támogató nyilatkozattal látja el. A konferencia után minden szerzőnek biztosítunk arra lehetőséget, hogy a tanácskozás szakmai tapasztalatait beépíthessék munkájukba. A konferencián elhangzott előadások írott változatait az eddigi hagyományokhoz híven tanulmánykötetben szeretnénk kiadni. Az egyes munkák végleges változatának beküldési határideje előre láthatólag 2017. március.
Jelentkezni a DOSZ honlapján keresztül lehetséges: http://dosz.hu/rendezvenyek. Csak abban az esetben tudjuk elfogadni a jelentkezést, ha az előadás írott anyaga (WORD formátumban) és a formanyomtatvány szerinti nyilatkozatok (JPG vagy PDF formátumban) is feltöltésre kerültek.
A konferencia költsége teljes ellátással, szállással: 8 000 HUF.
A konferencia költségeinek támogatására számos pályázatot nyújtottunk be. Ezek kedvező elbírálása esetén, a részvételi összeget csökkenteni tudjuk, melyet így az előadók számára személyesen visszatérítünk. A részvételi díjat az alábbi bankszámlaszámra szükséges átutalni a megjegyzés rovatba feltűntetve
„HiTO-TKVII_2017”.
Doktoranduszok Országos Szövetsége, Erste Bank: 11600006-00000000-62169239
További információkért keressen bennünket a dosz.teologia@gmail.com címen.