Florentin Crihălmeanu kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök temetése

Florentin Crihălmeanu kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök temetése

2021-01-17 08:55:11
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
gyász
Határontúl
Florentin Crihălmeanu kolozsvár-szamosújvári püspök január 12-én Kolozsváron hunyt el.

A temetést megelőző napon a főpásztor felravatalozott zárt koporsóját az Úrszínváltozás püspöki székesegyházban helyezték el, ahol a hívek leróhatták tiszteletüket. Az utolsó vacsora domborművel díszített koporsóra ráhelyezték a püspök főpapi koronáját, elé a pásztorbotját, a főpásztor képmását és egy nyitott evangéliumos könyvet.

A temetés előtti reggel Virgil Bercea vezetésével vendég püspökök valamint az egyházmegye papjai koncelebrálásával Szent Liturgiát mutattak be az elhunyt püspök lelki üdvéért. Aurel Percă bukaresti érsek a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentbeszédében hangsúlyozta, hogy „az elhunyt főpásztor most is jelen van köztünk, jobban, mint bármikor, így egyesítve bennünket az imádságban”. Majd a püspöki konferencia nevében részvétét nyilvánította ki a családnak, a jelenlévő papoknak s nem utolsósorban Letitia nővérnek, a püspök nővérének.

A temetési szertartás a még építés alatt álló görögkatolikus katedrális előtti Timotei Cipariu téren felállított szabadtéri színpadnál folytatódott, ahová katonai díszkísérettel vonultak ki, s román nemzeti lobogóval borították be a koporsót. A mínusz 7 Co-os hideg ellenére, százával gyülekeztek a hívek – de a járványügyi előírásoknak megfelelően egymástól megfelelő távolságra –, hogy végső búcsút vegyenek a hirtelen és fiatalon elhunyt püspöktől.

A temetési szertartást Claudiu Lucian Pop, a Balázsfalvi Görögkatolikus Nagyérsekség püspöke vezette, számos görögkatolikus és római katolikus főpásztor jelenlétében. Magyarországot és a magyarországi görögkatolikusokat Fülöp metropolita képviselte. Jelen voltak továbbá a város elöljárói és Andrei Andreicuţ Kolozsvár, Máramaros és Szilágy megye ortodox metropolitája is.

A szertartás végén Ferenc pápa üzenetét olvasták fel, aki őszinte részvétét fejezte ki az egész egyházmegyének, az egész román görögkatolikus egyháznak, apostoli áldását küldve és imádságáról biztosítva őket ebben a szomorú pillanatban, amikor a hírtelen és váratlanul elhunyt főpásztorukra emlékeznek. Ezután következtek Lucián Muresan nagyérsek szavai, amelyet ugyancsak Claudiu püspök olvasott fel: „…Imádságban egyesülünk Urunk hű szolgájának lelke üdvéért, az Istenszülő Szűz, Szent József az egyházmegye védőszentjének és a boldog román görögkatolikus püspököknek közbenjárását kérve, hogy fogadja kegyesen az Úr választottjának lelkét és helyezze el a mennyei Jeruzsálem honába.”

Végül Dumitru Marius Cerghizan, az egyházmegye helynöke szólt a jelenlévőkhöz, többször könnyeivel küszködve, elcsukló hangon, bemutatva az elhunyt főpásztor életútját. Idézett annak végrendeletéből, amelyben bocsánatot kér összes tévedéseiért, bűneiért, elbúcsúzva még élő édesapjától, testvérétől, nővérétől, a püspöktársaitól, a papoktól és a hívektől. Végezetül a helynök köszönetet mondott a jelenlévőknek, a világi és egyházi elöljáróknak, akik a hideg ellenére ilyen szép számmal jelen voltak és osztoztak az egyházmegye, valamint a román görögkatolikus egyház gyászában. Az elhantoláson már csak a szertartást vezető püspök és a helynök vehetett részt. A hívek a következő napokban juthatnak majd a sírhoz, végső tiszteletadásra.

 

VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
 
Elhunyt Fodor Gyuri atya
Elhunyt Fodor Gyuri atya
 
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban